Belföld
“Kedves Attila, kicsikét menjél a p***ba” – Hont András keményen üzent Vidnyánszkynak
Nemrég lezárult a vizsgálat, a Nemzeti Színház vizsgálóbizottsága megállapította, hogy a teátrumban novemberben történt balesetért senkit sem terhelhet egyszemélyi felelősség.
Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója a színházban történt baleset után a Magyar Nemzetnek azt mondta:
A színház veszélyes üzem. Nyilván az igazgató és a rendező felelőssége, hogy minimalizálja a kockázatok lehetőségét, számát, de ezeket teljesen kiiktatni nem lehet, a színészeknek pedig meg kell tanulnia egy-egy díszletet használni
Miután a belső vizsgálat lezárult, a színházigazgató szerdán visszavonta a felmondását, amit Csák János el is fogadott.
Újabb fejlemények Vidnyánszky Attila lemondásával kapcsolatban
A döntés után Vidnyánszky a Magyar Nemzetnek arról beszélt, örül, hogy ez lett a vizsgálat eredménye, mert nagyon fájt volna neki, ha valamelyik munkatársára rá lett volna égetve a közvetlen felelősség.
A körülmények alakulásának szerencsétlen volta eredményezte a sajnálatos eseményeket
– mondta Vidnyánszky.
Vidnyánszky úgy fogalmazott: álmában sem gondolta volna, hogy ennyi támogató üzenetet, biztató segítséget kap a lemondása után a színházi szakmától, a magyar kulturális élet képviselőitől és a nézőktől.
Egy kicsikét igazolva érzem az elmúlt évtizedek munkáját és harcait, amelyeken itt végigmentünk, végigmentem, amelyeket végigcsináltunk, és amelyek folyamatában benne vagyunk. Szóval ez mérhetetlenül jólesett, és ez az érzés messze-messze felülírta a fogást kereső, áskálódó próbálkozások hatását, mert azok is voltak természetesen. Ez nagyon-nagyon sok erőt adott és ad most is
– fogalmazott.
Hont András közösségi oldalán osztotta meg a Telex cikkét, amihez annyit írt:
Kedves Attila, akkor egy kicsikét menjél a picsába.
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.