Budapest
Magyar embereket lakoltatnak ki tömegesen Orbánék, arab cimboráik kedvéért
A NER új bevételi források után kutat, uniós pénzforrásaik elapadásával.
Lázár János már tavaly december legelején arról beszélt, hogy új “millenniumi városközpont” jöhet létre a Rákosrendező pályaudvar területén, mintegy 130 hektáron. A Maxi-Dubajként emlegetett komplexumról semmilyen konkrétum nem derült ki, szerződés sem született, de
a fideszes kormányt ez természetesen nem zavarja.
Garay Klára, Podmaniczky-díjas városvédő a Népszavának elmondta:
Mintha nem is ugyanabban az országban lennénk, nemhogy egyazon városban. Aki a síneknek ezen feléről akar átjutni akár orvoshoz, akár vásárolni, akár óvodába a túloldalra, csak óriási kerülővel teheti meg.
Mire elég egy alig 17.000 forintos okos karkötő? Tényleg ez a legjobb választás a fiataloktól kezdve a nyugdíjasokig mindenkinek? Nézz bele a videóba, és kiderül!
A kiemelt beruházások bevett gyakorlata szerint itt sem készül majd környezeti hatástanulmány, sőt, az érintett önkormányzatot és a lakosságot is kizárva döntenek arról, hogy mi épüljön a területen. Ráadásul a kiemelt partnerek a kormányzati mentesség védelme alatt a
kitermelt veszélyes hulladékot többnyire nem szakszerűen ártalmatlanítják.
Lázár János építési miniszter az elsők között húzta le a Nyugatiba vezető vágányok és így Rákosrendező környezetének vasúti megújítását az állami beruházási listáról, az erre elnyert uniós forrásokat is visszafizette fideszes belháborúk miatt. Most mégis 300-400 milliárd forint értékű állami forrásból megvalósuló közösségi fejlesztést ígér a területre. A külföldi befektető üresen akarja megkapni a területet, ahol most tucatnyi cég működik és több százan, de akár ezernél is többen élnek különféle jogcímű vagy jogcím nélküli lakáshasználóként, hajléktalanként – írja a .
Egy környékbeli szerint a területről novemberben már
ki is költöztettek vagy 40-50 családot,
a két házsort már le is bontották. A szomszédos házakban élő MÁV-dolgozókat is értesítették, hogy másutt kapnak szolgálati lakást, így menniük kell.
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.