Budapest

Karácsony Gergely bejelentette: az idén indulhat a Nagykörút komplex fejlesztésének tervezése

  • Szerző:nuus
  • 2024.02.08 | 17:18

A fejlesztésről a főváros és a négy érintett kerület - VI., VII., VIII., IX. - az Erzsébetvárosban tartott kihelyezett kabinetülésen kötött megállapodást.

Az idén indulhat a Nagykörút Nyugati tér és Mester utca közötti szakaszára vonatkozó komplex megújítás tervezése, a szakaszosan megvalósítandó beruházás várhatóan a jövő évben kezdődhet el és a következő ciklus végére valósulhat meg – közölte Karácsony Gergely főpolgármester csütörtökön sajtótájékoztatón, kérdésre válaszolva.

A fejlesztésről a főváros és a négy érintett kerület – VI., VII., VIII., IX. – az Erzsébetvárosban tartott kihelyezett kabinetülésen kötött megállapodást.

A főpolgármester az általa vezetett ülés után elmondta, a fejlesztés nagyjából négymilliárd forint európai uniós, továbbá fővárosi és kerületi forrásból valósulhat meg. A komplex fejlesztés során nemcsak egyszerűen a fizikai teret újítják meg, nemcsak zöldítenek, hanem a város egységes arculatát szeretnék megteremteni, és mindezt összekapcsolják egy vállalkozásfejlesztési programmal – közölte.

Közös feladatunk, hogy visszaadjuk a Nagykörút régi nagyszerűségét, és felkészítsük a belvárost a 21. századra, a klímaváltozásból következő kihívásra

– mondta Karácsony Gergely.

Közölte, a terveket megalapozó tanulmányt a főváros már elkészítette egy széleskörű társadalmi párbeszéd keretében.

A főpolgármester kitért arra is, hogy ebben a ciklusban fontos, a Nagykörúthoz kapcsolódó közterületek újultak meg. Ezek közé sorolta a Jókai, a Bakáts és a Blaha Lujza teret.

Karácsony Gergely kérdésekre válaszolva elmondta, az ütemezetten megvalósítandó fejlesztés során a fővárosi önkormányzat azt vállalja, hogy az úttest felújítását saját forrásból elvégzi. A tervek szerint a kerületek a saját területükön a járdafelületeket újítanák meg.

Közölte, a tervezés bizonyos szempontból elindult, tehát nem a “nulláról indulnak”, hiszen 2021-ben a főváros elfogadott egy átfogó tervet a Nagykörút felújítására, és ez a legtöbb stratégiai kérdést felveti.

Karácsony Gergely elmondta, a beruházás érdemben nem befolyásolja a mostani forgalmi rendet, de a tervek fontos része az például, hogy az adott helyeken a mostani parkolósávokat és a kerékpársávokat felcserélnék, tehát a kerékpársávok kerülnének a járdához közel.

Továbbá szeretnék megkönnyíteni a helyi kereskedelmet, vállalkozásokat kiszolgáló logisztikai igényű parkolást

– jegyezte meg.

A főpolgármester elmondta: a fejlesztés során tehát növelik majd a zöldfelületek nagyságát, a meglévő fasort megvédik, védettebb kerékpársávokat alakítanak ki, valamint egy egyéges vízáteresztő burkolatot szeretnének a járdafelületeken, továbbá javítják az útminőséget és több zebrát is kialakítanak.

A beruházás során a városképvédelmi szempontokat is szeretnék előtérbe helyezni, és szeretnének egy mikrovállalkozási hitelprogramot megvalósítani, amellyel társadalmilag hasznos vállalkozásokat vonzanának a Nagykörútra

– közölte.

Az önkormányzati választást érintő ellenzéki összefogásról érdeklődő kérdésre válaszolva Karácsony Gergely azt mondta: az ellenzéki egységgel kapcsolatos elkötelezettség világos és egyértelmű azokban a pártokban, amelyek ma is a városvezető koalíciót alkotják.

Lehet, hogy nem közös listán, de közös politikai közösségként fogunk indulni a választáson. A polgármesterjelöltek személyét illetően van még néhány vitatott kérdés, de ezek megoldódnak, leszámítva Budafokot, ahol nagy valószínűséggel előválasztás lesz

– közölte.


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Színház
Kirúgják Udvaros Dorottyát?
  • szerző:nuus
  • 2024. 04. 09.