Budapest

Megújítják a Citadellát – mutatjuk, milyen lesz!

  • Szerző:nuus
  • 2021.04.25 | 13:38

Új kilátóteraszok, állandó kiállítás és óriási zöldfelület készül.

A megújuló Citadellán a zöldfelület a másfélszeresére, 20 ezer négyzetméterre nő. Az erődfalon belül egy új, több mint hatezer négyzetméteres közpark lesz. Több helyen új átjárók nyílnak, létrejönnek új kilátóteraszok is, ahonnan élvezni lehet majd az egyedülálló panorámát. Tó, kávézó és egy 35 méter magas magyar zászló is várja majd a látogatókat.

Az építkezés előkészítése a terület állapotfelmérésével és átfogó régészeti kutatásával kezdődött. Előkerültek a föld alól római és török kori érmék, a 19. századi Csillagda alapjai és egy Európában is ritkaságnak számító első világháborús légvédelmi ágyútalp. A leletek biztonságba helyezése után kezdődhettek meg az egykori erőd építési munkálatai.

A munka 2022-ig tartó első ütemében elvégzik az erőd külső falainak rekonstrukcióját és belső udvarának rendbetételét. A falak átvágásával a kiegyezés utáni népharag fűtötte, 1899-ben megkezdett bontás most szimbolikusan folytatódik, így szabadabbá válik az erőd és a Gellért-hegy két oldala között is egyszerűbb lesz az átjárás. Az erőd keleti oldalán egy látványos lépcsősort alakítanak ki, amelynek segítségével a látogatók a Szabadság-szobor felől könnyen megközelíthetik az erődöt.

Új kilátóteraszok is létrejönnek, ahonnan a Citadellára látogatók a jövőben élvezhetik majd a különleges panorámát. Az északi bástyáról az Erzsébet hídra és a pesti oldalra, a keleti teraszról a Szabadság hídra, a déli bástyáról Kelenföldre, míg az ágyútorony épületének tetőteraszáról a Margit-szigetre, a Budavári Palotára és a Széna térre lehet rálátni.

A második ütemben, az ágyútoronyban több mint 1700 négyzetméteren a magyarság szabadságküzdelmeit bemutató látványos állandó kiállítás készül a Szabadság bástyája címmel. A kiállítás 2023-ban lesz majd látogatható.

A most megkezdett munkálatok ideje alatt az erőd körüli sétány és a Szabadság-szobor előtti terasz nem látogatható. A hegy tetejére a Gellért tér felől kerülőúton lehet felérni, amelyet az ösvények, hegyi utak elágazásánál kihelyezett tájékoztató táblák mutatnak majd. Az egyedülálló panoráma az autóparkoló melletti, északi kilátópontról továbbra is élvezhető.

Fotók: MTI/Várkapitányság


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Sztárok
Sejtelmesen üzent Stana Alexandra
  • szerző:nuus
  • 2024. 04. 16.