Külföld

Azt hitték, meghalt, most meglátogatták mentőink a csodás módon megmenekült Alit

  • Szerző:nuus
  • 2023.02.23 | 08:18

A Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat emberei hiába próbálták kihozni a romok alól, Ali végül csodálatos módon megmenekült.

Élet-halál között lebegve hagyták magára a 15 éves Alit a Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat emberei. A fiú apjával esett foglyul egy emeletes ház romjai között a török földrengés után. Ali életéért 36 órán át küzdött a magyar mentőcsapat, ám akkor azt gondolták, hogy a fiú meghalt.

Alit végül élve találták meg a romok eltakarítása során.

„Ali erősebb volt, mint ahogy bárki hitte, és volt ereje kivárni a nemzetközi szakmai szabályrendszer által ASR4-nek nevezett második mentési fázist, és inkább már az ASR 5-nek nevezett részt, amikor már munkagépek bontják el az épületeket, és úgy igyekeznek életeket menteni. Ő az életet választotta és a török hadsereg, valamint a török mentőcsapat közreműködésével kimentették” – írták a kutatók.

A mentőszolgálat munkatársai most meglátogatták a fiút

a kórházban. Facebook bejegyzésük szerint felemelő érzés volt megtapasztalni, hogy mennyi erő van egy 15 éves gyerekben. A mentés körülményeiről ezt írták: „A mentés hosszú és bonyolult folyamat lett végül. Kellettünk hozzá mi, egy önkéntes mentőcsapat, egy lelkes segítő, aki tartotta a lelket a fogságba esett gyermekben. Kellett hozzá Ali élni akarása, szerencse, csoda, munkagépek, katonaság és a török mentőcsapat. Az, hogy Ő életben van, legyen példa mindenkinek. Nekünk megmutatta, hogy még a mi szakmánkban is léteznek csodák.”

A fiú elvesztette a lábát, de életben maradt.

A magyar mentők anyagilag is segíteni fogják Alit, amihez mások segítségét is kérik.

Kedvenc sorozatunk sztárja is meghalt a földrengésben – sajnos már biztos


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló