Bulvár

Újév első napján lett öngyilkos a magyar Marilyn Manson

  • Szerző:nuus
  • 2024.01.03 | 09:48

M. Zsolt, alias Hoze, neve nem volt ismeretlen a dark szubkultúra köreiben.

Előadőművész, bloger, zenész, internetes személyiség volt, de több magyar amatőr filmben is feltűnt Hozé a magyar internet ismert és kultikus alakja.

Több fellépést és média szereplést tudhatott már a háta mögött, polgárpukkasztó imázsa feltűnt többek között, a két RTL-es prodúkcióban, a Fábry- és a Balázs Show-ban, de láthattuk őt a zenei televíziós csatornák gyakori vendégeként is. Alkoholizmusa súlyos problémát jelentette számára és a barátai számára is, ám Facebook oldala szerint már több mint egy éve tiszta volt, és rendszeresen járt az Anonim Alkoholisták gyűléseire is.

Egy Reddit bejegyzés szerint azonban január elsején öngyilkos lett, erről az egyik legjobb barátja számolt be. A barát szerint szerint Zsoltnak nem volt párja, normális élete, elmondása szerint szüleivel sem volt jó a viszonya valamint a munkában sem találta a helyét.

Hozzájuk érvén kb 2:15kor, akkor kapcsoltam be a netem, erre egyik közös ismerősünk mondta baj van, nézzünk át. Kb 2:40 fele értünk oda. Miközben úton voltunk, vettem észre hogy 1:51-kor hangüzenetet küldött. Meghallgatam párommal együtt s elmondta nem bírja tovább, saját döntése alapján végez önmagával.

– írta.

Lapunk írásbeli kérdéssel fordult a rendőrséghez, hogy történt-e rendőri intézkedés valamint, hogy felmerült-e az idegenkezűség.

A 2023. január 1-én történt halálesettel kapcsolatban idegenkezűségre, bűncselekményre vonatkozó gyanú nem merült fel.

– írta lapunknak a BRFK Kommunikációs Osztálya, a rendőrség közigazgatási eljárás keretében vizsgálja a haláleset körülményeit.

Van segítség! Ingyenes, anonim, a nap 24 órájában hívható lelki elsősegély-szolgálat várja a hívásokat a 116-123 és 06-80-810-600 telefonszámon.

 


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Zene
A KISS eladta a lelkét az ABBA-nak
  • szerző:nuus
  • 2024. 04. 23.
Színház
Kirúgják Udvaros Dorottyát?
  • szerző:nuus
  • 2024. 04. 09.