Sztárok

Vitray Tamásnak nem lesz több felesége

  • Szerző:nuus
  • 2024.04.04 | 10:10

Vitray Tamás kijelentette, hogy nem tervez több házasságot, így jelenlegi negyedik felesége lesz az utolsó.

91 éves korában, idén februárban Vitray Tamás összeházasodott Ivens Évával, aki a filmszakmában dolgozik. Először 2022-ben említette, hogy távkapcsolatban élnek, mivel Éva Svájcban dolgozik. Vitray elmondta, hogy az emberek mindig nehezen viselték el őt.

Vitray Tamás

Én vállalom magamat, én megígérem, hogy jó leszek. Ezt mondom a választottamnak is. Aztán menet közben kiderülhet, hogy ő másként képzeli el, az ő nézetei a jóról másként szólnak… és akkor mit lehet tenni? Az ember azt mondja, veszem a kalapom, aztán majd meglátjuk, van-e folytatás

– mondta, és hozzátette: mind a négyszer meggyőződésből állt az oltár elé, az előző házasságai sikertelensége ellenére pedig egyáltalán nem érezte azt, hogy negyedszerre se hozna jó döntést.

Vitray Tamás első felesége Vasvári Terézia volt, akitől két fia született. A második neje Földi Teri színésznő volt, a harmadik felesége pedig Kállay Bori színésznő. Vele 2019 novemberében jelentették be, hogy 32 év után válnak.

Vitray tavaly novemberben új műsort indított a YouTube-on, a “Csak ülök… Csakazértis!” címmel, amely a “Csak ülök és mesélek” műsorát idézi fel. Ez a műsor a hetvenes évek közepétől a nyolcvanas évek közepéig ment, rövid riportokkal, amelyekben érdekes embereket mutatott be. A “Csak ülök… Csakazértis!” hűen követi az eredeti műsor szerkezetét és színvonalát.


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Sztárok
Shakira megrázó bejelentést tett
  • szerző:nuus
  • 2024. 04. 30.