Bulvár

Hiába próbálkoztak és harcoltak, válnak Molnár Andiék

  • Szerző:nuus
  • 2022.04.07 | 11:48

Molnár Andi nehéz időszakon ment keresztül az utóbbi időben.

A 39 éves táncosnő korábban nyilatkozott arról, hogy voltak hullámvölgyeik férjével, de eddig minden problémát meg tudtak oldani. Most mégis úgy tűnik, nincs visszaút.

 Sokat harcoltunk egymással, egymásért, de a sebek helyén egyre több maradt a heg, ami újra és újra felszakadt. (…) Eleinte olyan vonzó volt, hogy nagyon más emberek vagyunk. (…) De egy idő után ezek az ellentétek egyre jobban kiütköztek a hétköznapokban

– mondta a BEST magazinnak.

A Dancing with the Stars zsűritagja elmondta, mindent megpróbáltak, hogy helyre hozzák a házasságukat, de végül be kellett látniuk, hogy már nem teszik boldoggá egymást.

Sokat küzdöttünk, de azt láttuk, éreztük, hogy nem ilyen egy felhőtlen kapcsolat. Talán számomra az volt a legszembetűnőbb jel, hogy le kell zárnunk a dolgainkat, amikor már nem kaptam elég figyelmet, támogatást. (…) Eleinte maximálisan támogatott, a végén már azt éreztem, hogy nem a támaszom, nincs mellettem, amikor szükségem lenne rá

– mondta Andi. Hozzátette, úgy érzi, nem véletlen, hogy nem született babájuk.

Forrás: life


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Színház
Kirúgják Udvaros Dorottyát?
  • szerző:nuus
  • 2024. 04. 09.