Celeb
Caramel súlyos betegségéről mesélt
A kétezres évek izgalmas időszakát idézi a Megasztár verseny, amely az első évadokban rendkívüli lehetőségeket nyújtott tehetséges amatőröknek.
Sokan közülük sikeresen használták ki ezt, Caramel is egy ilyen példa, aki gyakorlatilag egy üveggyárból került a reflektorfénybe. A kemény munka már akkoriban is váratlan következményekkel járt, amiről a Ridikül műsorban beszélt.
Nagyon fiatalon kezdtem el egy üveggyárban dolgozni, és rossz tartásban nehéz súlyokat kellett kicsavart testhelyzetben cipelni napi 8-10-12 órában éveken keresztül, és ennek volt az egyenes következménye a porckorongsérv, nem csak nálam egyébként. Nagyon sok kollégának volt porckorongsérve folyamatosan
– mesélte Caramel, majd folytatta.
Aztán ez egy kicsit elfelejtődött. Jött a Megasztár 2004-ben, és ott volt egy rossz mozdulatom, ami szintén tud egy katalizátor lenni, és akkor teljesen ágynak estem. A stáb természetesen próbált segíteni: kezeléseken vettem részt. Mindent kipróbáltunk: akupunktúra, masszázs, gyógyszeres kezelés, szteroidos injekció. Ezt én még húztam is egy évig, akkor viszont már olyan veszélyes volt a helyzet, hogy meg kellett operálni
– mesélte, és a fájdalmas emlékeket így elevenítette fel:
Az első lemezemet, ezt most szó szerint kell érteni – hason fekve készítettem. Hason fekve írtam a dalokat, úgy rögzítettem énekfelvételeket, és nagyon vártam, hogy meggyógyuljak, és ülve vagy állva is tudjak énekelni a közönségnek.
Szerencsére Caramel azóta már láthatóan jól van, számtalan telt házas koncerten van túl, ontja a slágereket és harmóniában él családjával.
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.