Bulvár
Az RTL hivatalosan bejelentette, kik lesznek a The Voice zsűritagjai
Az is kiderült, hogy a műsorvezetői feladatokat Istenes Bence látja majd el.
Februárban derült ki, hogy az RTL képernyőjére visszatér a The Voice című tehetségkutató, váltva az korábbi években futó X-Faktort.

A csatorna szerdán sajtótájékoztatón jelentette be, hogy idén kik lesznek az ítészek:
Miklósa Erika Kossuth-díjas opera-énekesnő,
Trokán Nóra Junior-príma díjas színésznő, aki prózai szerepek mellett musicalekben is főszerepeket játszik,
Curtis többszörös arany- és platinalemezes előadó-dalszerző,
és Manuel, aki négy évvel ezelőtt az X-Faktorban tűnt fel.
A The Voice formátumában a zsűritagok úgy választják ki a versenyzőiket, hogy a válogatón még nem látják, csak hallják az énekeseket, ha pedig úgy döntenek, feléjük fordulnak a székükkel, azzal automatikusan továbbjuttatják őket a csapatukba.
A győztes a hazai tehetségkutatók valaha volt legnagyobb pénznyereményét, 36 millió forintot vihet majd haza.
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.