6
Bulvár
Megéri Rúzsa Magdinak lenni – Brutális osztalékot vett ki a cégéből az énekesnő
Rúzsa Magdi is jól tudja, hogy megéri közel lenni a tűzhöz.
A blikk.hu derítette ki, hogy az énekesnő tulajdonában álló Plagiguel Kft. 2022-ben 170 millió forint nettó árbevétel mellett bő 48 millió forint adózott eredményt produkált.

Rúzsa a cégből mintegy 100 milliós osztalékot vett ki – illetve ezt az összeget a meglévő eredménytartalékkal együtt fizette ki magának osztalékként.
Így összesen több mint 103 millió forintot vett ki a vállalkozásából.
Az Opten adatbázisából kiderül, hogy a cég nemcsak előadóművészettel foglalkozik, hiszen a tevékenységi körében például fordítás, tolmácsolás, és “vidámparki, szórakoztatóparki tevékenység” is szerepel.
Szólj hozzá
Nincs hozzászólás
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.