Bulvár

Már idáig durvult a helyzet Szilágyi Liliána és az apja közt

  • Szerző:nuus
  • 2022.06.11 | 07:18

Szilágyi Liliána és az apja nem békül, per lesz a becsületsértésből.

Meghallgatta a bíróság Szilágyi Liliánát, aki testi, lelki és szexuális bántalmazással vádolja apját. Az apa, Szilágyi Zoltán becsületsértésért perel, őt is meghallgatták. A békítő meghallgatás eredménytelen maradt így per lesz a becsületsértési ügyből – írta a Telex.

Szilágyi Liliána a bíróság folyosóján találkozott apjával

több év után. Köszönés nélkül mentek el egymás mellett. A meghallgatás zárt ajtók mögött zajlott. Az úszónő a Telexnek azt mondta, nem akar hallgatni, és már várta a pillanatot, hogy találkozzon az apjával, hogy hat év után a szemébe nézzen. Arról is beszélt, hogy

azért nem ő jelentette fel az apját,

mert szerinte az igazságszolgáltatás „az ilyen fajta ügyekben még nagyon gyerekcipőben jár”, mert az „elvett gyerekkort” egy több évig húzódó per végi ítélet sem tudja visszaadni. Másrészt úgy véli, lelkileg az segítene rajta, ha nem kellene folyamatosan találkoznia az apjával. Szilágyi Liliána tavaly decemberben beszélt először arról, hogy édesapja korábban

fizikailag, mentálisan és szexuálisan is bántalmazta őt.

Szilágyi Zoltán tagad és hazugnak nevezi lányát.  A Magyar Úszó Szövetség vizsgálata arra jutott, hogy Szilágyi Liliána állításai megfelelnek a valóságnak.


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Színház
Kirúgják Udvaros Dorottyát?
  • szerző:nuus
  • 2024. 04. 09.