Bulvár

Majka reagált Curtis nyilatkozatára: köszönőviszonyban sincs a valósággal

  • Szerző:nuus
  • 2022.07.29 | 21:10

Curtis hosszú hallgatás után a Borsnak adott interjút, erre reagált most Majka.

Curtis ma reggel a sajtóban magyarázta Majoros Péterrel való különválásának okait, cáfolva, hogy ennek bármiféle köze lett volna a drogokhoz. Szerinte második ember volt hosszú éveken át, úgy érezte, itt volt az ideje annak, hogy szétváljon az útjuk.

Ám nem kellett sokat várni Majoros Péter reakciójára, aki a közösségi oldalán osztotta meg, mit gondol Curtis nyilatkozatáról. Majka sokat gondolkodott azon, hogy ezek után mit lehet mondani, végül arra jutott, felesleges részletezni a történteket, az idő majd rendbe teszi a dolgokat. 

Önmagam kozmetikázása miatt nem vagyok hajlandó olyan dolgokat nyilatkozni, ami köszönőviszonyban sincs a valósággal. A teljes igazságot meg egyszerűen nem vagyok hajlandó elmondani, mert azzal oda rúgnék, ahol most éppen hogy segítségre lenne szükség

– kezdte bejegyzésében, melyben kifejtette, hogy aki ismeri, tudja, hogy mennyire nem tudja elviselni, ha valótlant állítanak róla, vagy azokról az emberekről, akiket szeret, éppen ezért nehéz most egy olyan nagy pofájú csávónak, mint ő, csendben maradni.

Az egyetlen félelme, hogy Curtis interjújának pár hét múlva egészen más olvasata lesz, ha megint csalódott emberek tömkelege kéri számon a koncertszervezőket.


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Film
BAFTA: Tarolt az Oppenheimer
  • szerző:nuus/MTI
  • 2024. 02. 19.
Életmód
Lehetsz csinos pénz nélkül is!
  • szerző:nuus
  • 2024. 03. 25.