Bulvár

Elhunyt Székely Ádám

  • Szerző:nuus/MTI
  • 2023.08.17 | 09:18

Életének 70. évében meghalt Székely Ádám író, újságíró, a budai Szent Imre-templom gitáros miséinek egyik elindítója.

Az augusztis 11-én elhunyt zenészre emlékezve az orszagut.com portálon azt írták, a budai Szent Imre-templomban 1970 húsvétján tartották az első beatmisét.

Fotó: Pixabay

Székely Ádám a templommal szomszédos József Attila Gimnáziumban tanult, érettségije évében, 1972-ben, Mák címmel komponált egy rockoperát, amelyet a gimnázium dísztermében, majd a Marczibányi téri művelődési házban nagyzenekarral, tánckarral és kórussal adtak elő.

Ének-magyar szakos tanári diplomát szerzett. Ő szerkesztette a Helikon kiadásában megjelenő sorozat egyik, Márai-publicisztikákat tartalmazó kötetét.

A rendszerváltásig tanított, majd az Új Magyarországnál és a Pest Megyei Hírlapnál dolgozott. Tagja volt az MTI tanácsadó testületének és munkatársa volt a Közszolgálati Közalapítványnak, főszerkesztője az Új Budának, az utolsó években pedig a Gondolát szerkesztette.
Utolsó szerzeményét a 2021-ben elhunyt Tihanyi Gellért klarinétművész gyászmiséjére komponálta.


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Otthon
Így ne nyírd ki a szobanövényeid!
  • szerző:nuus
  • 2024. 04. 04.