Bulvár

John Lennon gyilkosa, Mark David Chapman továbbra is börtönben marad

  • Szerző:nuus
  • 2018.08.24 | 15:45

10. alkalommal kérvényezték a szabadon bocsátását, de a bíróság ezúttal is hajthatatlan maradt: marad, ahol volt.

Fotó: AFP

A most 63 éves Mark David Chapman 1980. december 8-án Manhattanben lőtte agyon a Beatles alapító John Lennont, aki bele is halt a merényletbe. A férfi egyetlen okból gyilkolt: híres akart lenni, és azért választotta pont Lennont, mert egyfelől tudta, hol él, másfelől pedig a zenész úgy mászkált a hétköznapi emberek között, mintha ő is csak az lenne. Vagyis könnyen elérhető volt. 2010-ben erről Chapman annyit mondott, hogy

talán jobb lett volna Johnny Carsont vagy Elizabeth Taylort választani célpontnak, csak ők nem voltak olyan könnyen megközelíthetők, mint Lennon.

Chapman már többször is kérvényezte a szabadon bocsátását, de a bíróság mindig visszautasította azt, most, amikor 10. alkalommal fordult a bírósághoz, ugyancsak elutasítással találkozott. Az indok pedig az, hogy tette önző meg gonosz volt, és ha kiszabadulna, lehet, hogy keresne magának egy újabb hírességet, akit megölhet. Pedig Chapman már többször is bocsánatot kért, és elismerte, mennyire rossz és mások számára fájdalmas útját választotta annak, hogy híres legyen. Egyébként a mai napig kap leveleket random emberektől, akik még mindig érzik a Lennon elvesztése miatt szűnni nem akaró fájdalmat.

Fotó: Doug Kanter (AFP PHOTO)


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló