Bulvár

Kulka János megrázó vallomást tett: egy vágya van, meghalni

  • Szerző:nuus
  • 2021.09.09 | 10:18

2016-ban történt sztrókja óta most először játszik nagyobb szöveges szerepet, ettől függetlenül azonban állandóan kétségek gyötrik.

Kulka János nagyon örül, hogy a koronavírus miatti karantén után végre újra színpadra állhat, ráadásul a 2016-ban történt sztrókja óta most először játszik nagyobb szöveges szerepet. Ettől függetlenül azonban állandóan kétségek gyötrik, azt mondta, hogy idegennek érzi magát önmaga számára.

Annyira szégyellem magam. Annyira, de annyira jó színész voltam. Most meg nézd meg, mi lett belőlem. Elfelejtem a szövegeket. A sztrók előtt angolul, franciául és németül is tudtam. A sztrók után magyarul is alig

– mondta Kulka, aki azt is elárulta, hogy sokat küzd a hangulatingadozásaival.

Küzdök. Dühös vagyok magamra.Reggel, amikor felkelek, még minden szuper. De ahogy múlik a nap, úgy romlik a kedvem. Délelőtt fél tizenegykor már depressziósan ülök a kanapén. Ma ébredés után eszembe jutott, hogy interjúzom veled. Az egyik énem azt mondta, yes, a másik azt, hogy jaj, ne. Ilyenkor mantrázom magamban, hogy de, igenis akarod, János

– magyarázza.

A színművész hozzátette, hogy még a mai napig emlékszik öt évvel ezelőtti sztrókja pillanataira.

Én egyszer már meghaltam. Kedd volt. Csodálatos élmény. Felmentem a mennybe, ahol várt egy kapu

 – mondta.

Kulka nem magányos a mindennapokban, három éve él párkapcsolatban, szerelmes, ennek ellenére mégis meghökkentő választ adott arra a kérdésre, hogy mi a vágya:

Meghalni

– zárta le szűkszavúan.


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Időjárás
Napsütés és zuhé várható
  • szerző:nuus
  • 2024. 03. 28.