Bulvár
Fordulat történt Herczeg Zoltán ügyében
Megszüntették Herczeg Zoltán divattervező bűnügyi felügyeletét.
Elutasította az ügyészség fellebbezését a Herczeg Zoltán ügyében eljáró bíró. Ezáltal pedig véglegesen megszűnt mindkét gyanúsított bűnügyi felügyelete
– írja a 24.hu a Fővárosi Törvényszék szóvivőjére hivatkozva.
Herczeg Zoltán és a “Piciként” emlegetett F. József 2022. október 21-én került előzetesbe, kábítószergyanús anyag – fű és kokain – miatt. A divattervezőnél 100 gramm fű volt, a rendőrségi közleményben megjelent 16 gramm kokaingyanús porról pedig azt nyilatkozta, hogy azt
a tárolásra használt fémdobozzal együtt mérték le,
azért lett annyi. Herczeg Zoltán fél évet töltött letartóztatásban, négy hónapot pedig bűnügyi felügyeletben. Augusztus 20-án lejárt a bűnügyi felügyeletről szóló határozat, a nyomkövetős kényszer intézkedést pedig a bíróság nem hosszabbította meg.
A végzéssel szemben az illetékes ügyész fellebbezést jelentett be, a gyanúsítottak bűnügyi felügyeletének ismételt elrendelése érdekében. Az ügyben eljáró bíró elutasította a fellebbezést és véglegesen megszüntette a gyanúsítottak bűnügyi felügyeletét.
Lekerült a nyomkövető Herczeg Zoltán lábáról: Mutatjuk, hova vezetett az első útja
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.