Bulvár
Súlyos autóbalesetet szenvedett Gálvölgyi János – megrázó dolgok derültek ki
Kirepült az autójából a Kossuth-díjas színész.

Geszti Péter Adom a napom című műsorában elevenítette fel a megrázó történetet Gálvölgyi János.
Úgy tűnik, többször is hajszálon múlt az élete.
Gálvölgyi János elárulta, milyen félelmei voltak a kórház után
Elmondása szerint épp az Operettszínházból tartott hazafelé az autójával, amikor súlyos balesetet szenvedett.
Harmadikként álltam a lámpánál és mentem volna hazafelé. Amikor kifordultam a zöld lámpánál, tiszta erőből belém jött egy nő, akivel egy kisbaba is volt. Feltehetőleg a telefonját használta éppen, amitől megőrülök, mert semmiből nem állna, hogy a telefonját elrakja. Totálkáros lett a kocsim. Kirepültem az autóból, amikor magamhoz tértem, nagy nehezen visszagyalogoltam, és akkor azt mondta a nő, hogy maga jött ki a piros lámpánál, ekkor kihívtuk a rendőrséget
– idézi a Blikk a műsorból.
Hozzátette: egy nő, aki elhajtott mellette az autójával, végül megállt, hogy segítsen neki, a vétkes sofőr viszont nem ismerte el, hogy hibázott. Hogy a baleset mikor történt, arról nem esett szó.
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.