Bulvár

„Ettől én hányok” – Gáspár Evelin keményen nekiment a celebszülőknek

  • Szerző:nuus
  • 2021.10.02 | 08:18

Gáspár Evelintől megszoktuk már az őszinte és szókimondó stílust - Lilu műsorában sem volt ez másképp.

Gáspár Evelin őszintén beszélt arról Lilu beszélgetős műsorában, hogyan élte meg reflektorfényes gyerekkorát és azt is kifejtette, mi a véleménye azokról a szülőkről, akik a gyerekeiket mutogatják. 

Evelin arról beszélt, hogy mekkora károkat okoz egy gyermek életében, ha állandóan kamerák kísérik az életét. Bár ő már elfogadta, hogy így alakult, megvan a véleménye azokról a szülőkről, akik a gyerekeiket mutogatják.

Az én gyerekemet ettől megóvnám, mert ez egy nagyon káros dolog, főleg mentálisan. Nekem is pszichológushoz kell járnom, hogy ezt a gyerekkort feldolgozzam, mert szerintem ez egy nagyon nagy trauma”

– mondta Evelin, majd azt is hozzátette, hogy nagyon elítéli azokat a szülőket, akik eladják a médiának a gyermekeiket.

Ettől én hányok, főleg, ha még meg sem született az a gyerek, de ő már eladta és már abból pénzt profitál, hogy terhes. … Az ilyen szülőket pénzéhes cápának gondolom. Szánalmas, aki a gyerekéből profitál és szerez követőket és lájkokat”

– folytatta Evelin, aki szerint az sem túl szerencsés, hogy őt óhatatlanul a szüleivel azonosítják. Hiába tanult ő bárhol és hiába más irányt és értékeket képvisel, mint az édesapja, mégis mindig vele teszik egy lapr


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren
Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Film
Gyerekkatonák gyilkoltak a moziban
  • szerző:nuus
  • 2026. 03. 30.
Üzlet
Employer branding pénzügyi szemmel
  • szerző:nuus
  • 2026. 04. 08.