Bulvár
Nem csak Jákob Zoliért, hanem a fideszes politikusért is rajong Adél
Politizálás A Nagy Ő-ben: Adél Orbán Balázsért is rajong
Mint ismert, hétfőn startolt el a TV2-n A Nagy Ő legújabb évada. A műsorban most az ország 39. leggazdagabb emberének szívéért zajlik a küzdelem. Jákob Zoltán elég partinak számít, hiszen az 55 éves üzletember vagyona közel 50 milliárd forintra rúg, ő ugyanis a Crystal Nails nevű szépségipari vállalat tulajdonosa – írja az index.hu.
Nem lehet tehát véletlen, hogy elég sokan jelentkeztek a műsorba, például a 47 éves Adél, aki az első adásban rögtön esküvői ruhában jelenik meg.
Az egyébként fodrászként dolgozó hölgy, mint kiderült, Jákob Zoltán mellett még valami iránt érdeklődést mutat: ez pedig a politika. A harmadik részben ugyanis gyengélkedésre hivatkozva nem vett részt egy, a versenyzők között megrendezésre kerülő kispályás focibajnokságon, helyette inkább a műsornak helyet biztosító Turai Kastélyban ejtőzött. Itt egy könyvet is olvasott, nem is akármit:
a miniszterelnök politikai igazgatójának, Orbán Balázsnak dolgozatát vette a kezébe, ami nem számít egy könnyű olvasmánynak.
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.