Bulvár
Nem akárki törte össze Szalai Ádám luxusautóját
Összetörték a labdarúgó-válogatott nemrég visszavonult csapatkapitánya, Szalai Ádám luxusautóját.

A Blikk információi szerint az elkövető a TV2 Kőgazdag fiatalok című műsorában is feltűnt üzletember, Tóth Attila.
A lap értesülései szerint erősen illuminált állapotban hajtott be a kocsijával az egyik utcába, ahol nekiment a focista Mercedes AMG G63 típusú járgányának. A helyszínen rendőrségi intézkedés is történt.
Attila néhány utcával feljebb lakik, valószínűleg hazafelé ment, amikor nekiütközött az autónak, amelyben jelentős kár keletkezett
– mondta az egyik környéken lakó a Blikknek.
Azt mesélték, megpróbált gyorsan elhajtani, de többen hallották a csattanást és marasztalták őt. Voltak rendőrök, mentők, még tűzoltók is. Megfújatták vele a szondát, amely kimutatta, hogy fogyasztott alkoholt, így el is szállították. Eközben ért a helyszínre Attila párja, aki a könnyeivel küszködve próbálta kezelni a helyzetet.
A Blikk megkereste a Budapesti Rendőr-főkapitányságot, akik megerősítették, hogy a kérdéses időpontban valóban volt intézkedés.
„2023. október 28-án 17 óra 50 perc körül Budapest III. kerület, Szőlővész utcában egy autó nekiütközött egy parkoló gépkocsinak. Az autó 51 éves sofőrjével szemben alkalmazott alkoholszonda pozitív értéket mutatott, őt a mentők könnyű sérüléssel kórházba vitték” – állt a válaszukban.
Megkeresték Tóth Attilát is, ám nem reagált. Szalai Ádám azonban még mindig a történtek hatása alatt állt.
Rossz belegondolni, hogy húsz másodpercen múlhatott az életünk
– emlékezett vissza Szalai.
Vilmos testvéremet látogattuk meg a családommal, érkezés után a hátsó ülésről kivettem a kislányomat és elindultunk a ház felé, pár pillanattal később valaki nagy sebességgel belecsapódott az autónkba. Akkora volt az ütközés ereje, hogy a kocsim megrepesztett egy betonkerítést. A nagy ijedtség után visszaléptünk és láttuk, hogy a sofőr beszorult az autójába. Ittas volt, mi segítettük ki őt, és megvártuk a rendőrséget is.
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.














