Bulvár
Nem tetszik ez nekem! Nem tetszik amit csinálsz! – Alekosz brutálisan féltékenykedett Kucsera Gáborra
A kétszeres világbajnok ugyanis visszaadta az Alekosz mellett elveszített önbecsülését.
Rékának aligha lehetett volna nagyobb szerencséje annál, minthogy a párcsere 24 óráját Kucsera Gáborral.

A kétszeres világbajnok ugyanis visszaadta az Alekosz mellett elveszített önbecsülését, sőt, azt is sikerült elérnie, hogy felüsse fejét a zöldszemű szörny – írja a Bors.
Én meg is lepődtem különben, mert az egyik helyszínről, ahol összefutottunk, kézen fogva jöttek ki. Azt sem értem, hogy Réka miért vette fel az estélyi ruháját, az egyetlent, amit elhozott
– kezdett bele mantrájába Alekosz, amikor végül „visszakapta” Rékát, aki csupán egy medált tudott megszerezni gazdájától, vagyis Kucsera Gábortól. Alekosz ezen a ponton meg is fejtette, hogy mi lehetett partnere viszonylagos sikertelenségének oka.
Szerintem nem arra figyelt, amire kellett volna. A világbajnok elvonta a figyelmét. Csókolóztatok különben? Mondják meg, mert én ezt tudni akarom! Ahogy én a Rékát ismerem, volt csókolózás!
– fakadt ki Alekosz, aki mivel nem kapott egyértelmű választ, később tovább faggatta párját.
Most csókolóztál vele vagy nem? Ez így nem lesz jó, nem leszünk jóban. Ki vagy virulva, mosolyogsz, ennek valami oka van és ez az ok nem én vagyok, az biztos. Nem tetszik ez nekem! Nem tetszik amit csinálsz! Jobbról balról hallom, hogy nekünk szakítani kellene, vagy a Rékát nekem el kellene engednem. A másik el akarja üldözni mellőlem, a harmadik el akarja venni tőlem. Itt már mindenki a Rékát akarja! De ki mondta, hogy én őt nem akarom?
– panaszkodott Alekosz.
Forrás: Bors
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.