Bulvár
Házasodna a gazda: József kiverte a biztosítékot, az összes női versenyzője faképnél hagyta
Jelöltek nélkül maradt József.

A műsor az utolsó fejezetéhez érkezett, a gazdáknak el kell dönteniük, kivel folytatják tovább. József esetében Kriszti és Timi maradt versenyben, közülük kellett volna választania, de erre már nem került sor, ugyanis mindkét versenyzője faképnél hagyta.
József Krisztit vitte el egy randevúra, ahol megmutatta neki a gépeit, mert korábban úgy látta, nagyon lelkesedik irántuk. A beszélgetés azonban hamar intim témára terelődött. Kriszti a gépeket látva azt mondta, hihetetlen, mire József közölte, ez volt az álma, és megvan minden. Kriszti kapott is az alkalmon, és megkérdezte, mi most József álma.
Most, megtalálni a puncit, akit nagyon szerethetek
– közölte József jókedvűen. Kriszti hirtelen szóhoz sem jutott, de az arcát látva József megjegyezte:
Így van. Ez az igazság. Testet is akarok, nem viccelek. Olyan testet szeretnék, aki az enyém, én vagyok, akit dédelgethetek, akit nagyon szerethetek. Muszáj. Fontos. Ez az egy pont, amiben a legközelebb tud kerülni egy férfi a kincséhez, az ő szerelméhez
Kriszti kissé magához térve megkérdezte Józseftől, hogy akkor mit is keres valójában: kincset, szerelmet vagy puncit?
Mert nem mindegy
– mondta Kriszti, amivel József is egyetértett, majd azt mondta:
De én mindet keresem és egybe keresem. Nem megyek el .. máshova, nem megyek el szerelemért máshova. A kincsem is ő lesz.
Kriszti megjegyezte, mennyire bántónak találta azt, amit József mondott, majd elindult kifelé, mire a gazda igazat adott neki. Kriszti később mégis visszafordult, és elmondta mit gondol valójában.
Ha puncit keresel, azt megkaphatod pénzért, mert van belőle. Tudod, mit láttam benned? A tiszta lelkedet. És én bennem volt egy ilyen álomkép, hogy lennék a királynőd, de a házvezető nőd meg .. nem, semmiképp.
Kriszti kifejtette, nem az együttléttel van a problémája, sőt, de az, hogy József képes punciként tekinteni egy nőre, azt nem tudja elfogadni.
A nő mindezt elmesélte Timinek is, akit szintén sokkolt, hogy a férfi ilyet ki tudott ejteni a száján. Úgy vélte, ezzel tárgyiasította a nőket. Mindketten összecsomagoltak, és faképnél hagyták József gazdát.
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.