Bulvár
Egymásra találtak a TV2 sztárjai, közös fotóval tudatták
Valóban több van köztük barátságnál.
Egymásra talált a Dancing with the Stars táncosnője, Tóth Katica és a Sztárban sztár leszek! felfedezettje Tasi Dávid. Tóth Katica 24 óráig elérhető Instagram-sztorijában tette közzé a csókolózós fotót, amit Dávid is megosztott a saját oldalán.
Tóth Katica korábban a DWTS másik táncosával, Suti Andrással alkotott egy párt, ám néhány hónappal ezelőtt nyolc év együttlét és két és fél év jegyben járás után véget ért a kapcsolatuk.
Annak, hogy kevesebb a közös tartalom, az az oka, hogy már régóta nem alkotunk egy párt az életben. A szeretet, a tisztelet az megmaradt, rengeteg minden van mögöttünk, sokat köszönhetünk egymásnak. Közös döntés alapján ért véget hullámvölgyeken keresztül… Próbáltuk megmenteni a kapcsolatot, de arra jutottunk, hogy jobb lesz külön. A közös munka ettől még működőképes, továbbra is szeretjük egymást. A műsor felkészülése alatt is segítjük egymást, sokszor van, hogy egymás mellett próbálunk
– mesélte korábban a Blikknek Katica.
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.