Bulvár

Egy igazán pikáns élmény hatására swinger lett a konzervatív házaspárból!

  • Szerző:nuus
  • 2021.12.27 | 16:18

Katie és John teljesen hagyományos, konzervatív házasságban élt egymással éveken keresztül, eszükbe se jutott megcsalni a másikat.


Egyszer aztán, egy piálós, táncolós görbe este után Katie egy régi kedves barátnőjét hazavitte beszélgetni, a laza dumálgatásból pedig hamarosan heves szex lett – méghozzá hármasban. Katie itt, ezen a ponton döbbent rá, hogy egyrészt biszexuális, másrészt pedig rettenetes izgatja a látvány, hogy a férje magáévá tesz egy másik nőt.

“Tudtam, hogy ez nem helyes, de közben mégis annyira természetes volt az egész, ahogy felizgultam”

– mondja Katie a Truly kisfilmjében.

A pár ezután csaknem egy éven keresztül olvasgatott a témában, és komoly önismereti utazáson is részt vettek, hogy felállítsák a biztonságos swingerkedés alapszabályait, amiben nincs féltékenykedés. Ezután sor kerülhetett végre az első igazi párcserére is, és hát ez olyan fenomenális élmény volt, hogy azóta mindennapjaik részévé vált a swingerkedés.

“Senkihez nem kapcsolódunk érzelmileg, ez csak játék, a fizikai örömök szintjén. A szerelem és a ragaszkodás csak kettőnk között van meg”

– fogalmaz John, aki szerint a kalandok kezdete óta sokkal közelebb kerültek egymáshoz, mint valaha is voltak.


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Érdekes
Tudtad? A gin tonic gyógyszer is
  • szerző:nuus
  • 2024. 02. 29.
Külföld
Meghalt Derrick felügyelő társa
  • szerző:nuus
  • 2024. 03. 25.