Bűnügy

Döbbenet: A Baumann Pétert szíven szúró rendőrgyilkos panaszt tett a gyanúsítás ellen

  • Szerző:nuus/MTI
  • 2023.01.13 | 17:18

Ahogy arról korábban beszámoltunk, csütörtökön este három intézkedő rendőrt késsel sebesített meg egy férfi Újbudán, majd az utcára menekült, ahol az egyik járőr figyelmeztető lövést követően lábon lőtte, és elfogták.

A három sérült rendőrt, illetve a lábon lőtt támadót kórházba vitték. A XI. Kerületi Rendőrkapitányság körzeti megbízottja azonban olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a kórházban életét vesztette.

Fotó: Budapest, 2023. január 13. Mécsesek égnek Baumann Péter főtörzsőrmester emlékére a Rendőrségi Igazgatási Központban tartott sajtótájékoztató helyszínén 2023. január 13-án. A rendőrség elindította az előző napon este megölt körzeti megbízott hősi halottá nyilvánítási folyamatát – jelentette be a rendőrség szóvivője budapesti sajtótájékoztatóján. Három intézkedő rendőrt késsel sebesített meg egy támadó Újbudán, egyikük belehalt sérüléseibe. A támadót elfogták. MTI/Máthé Zoltán

“Meg ne mozdulj, mert lelőlek!” – újabb felkavaró felvétel került elő a budapesti késelőről +18

Az Index helyszínen lévő kollégájának az egyik szemtanú azt mondta, a rendőrgyilkos feltehetőleg valamilyen szer hatása alatt lehetett.

A helyszínre érkező rendőrök közül hárman megpróbálták megbilincselni a 35 éves férfit, ám az hirtelen a rendőrökre támadt, és ütésekkel és rúgásokkal próbálta akadályozni a kényszerintézkedést

– olvasható az ügyészség közleményében.

A férfi egy 17 centiméter pengehosszúságú késsel mindhárom rendőrt megszúrta.

A támadás következtében az egyik rendőr a bal combján, a másik a karján és a mellkasán sérült meg. A harmadik rendőrt szívtájékon érte az egyik szúrás, aki az elszenvedett sérülés miatt életét vesztette.

Fotó: Fekete zászló a Rákospalotai Rendőrkapitányság épületén 2023. január 13-án. A rendőrség elindította az előző napon este megölt Baumann Péter körzeti megbízott hősi halottá nyilvánítási folyamatát – jelentette be a rendőrség szóvivője budapesti sajtótájékoztatóján. Három intézkedő rendőrt késsel sebesített meg egy támadó Újbudán, egyikük belehalt sérüléseibe. A támadót elfogták. MTI/Máthé Zoltán

A Központi Nyomozó Főügyészség a bűncselekmény mielőbbi teljes körű kivizsgálása érdekében nyomozócsoportot hoz létre.
A nyomozó főügyészség elrendelte a férfi őrizetét, gyanúsítotti kihallgatását követően – amely nyomozati cselekmény jelenleg is folyamatban van –, indítványozza letartóztatásának elrendelését. derült ki a közleményből.

A 24.hu megkeresésére Kovács Katalin, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője azt mondta, hogy

a több hivatalos személy sérelmére elkövetett emberöléssel gyanúsított férfi nem tett vallomást a kihallgatása során, és panaszt tett a gyanúsítás ellen.

Orbán Viktor miniszterelnök együttérzését fejezte ki a Budapesten csütörtökön este meggyilkolt rendőr hozzátartozói felé.
A miniszterelnök szerint látszik, hogy a rendőri munka veszélyes munka, de mivel igen ritka a rendőrgyilkossággal végződő, újbudaihoz hasonló eset, a rendfenntartók jól végzik a munkájukat.

Ez azt jelenti, hogy az életünk biztonságos, amit meg kell becsülni

– fűzte hozzá.

A belügyminiszter hősi halottá nyilvánította Baumann Pétert és soron kívül rendőr főhadnaggyá nevezte ki a néhai Baumann Péter rendőr főtörzsőrmestert – tudatta a Belügyminisztérium pénteken az MTI-vel.

A részvétüket fejezték ki ellenzéki pártok is a csütörtökön Újbudán meggyilkolt rendőr hozzátartozóinak.

Az MSZP nevében Harangozó Tamás, az Országgyűlés Honvédelmi és rendészeti bizottságának alelnöke az MTI-nek küldött közleményében azt írta,

az Újbudán történt rendőrgyilkosság “fájdalmasan élesen hívja fel a figyelmet arra, milyen veszélyeket rejthet a rendőri hivatás”.

Közölte, az MSZP részvétét fejezi ki a szolgálatteljesítés közben életét vesztett rendőr hozzátartozóinak és az egész rendőri szervezetnek, a másik két rendőrnek pedig mielőbbi felépülést kívánnak.

Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció árnyék-miniszterelnöke közösségi oldalán azt írta, “borzasztó tragédiára ébredt az ország”.

Hozzátette:

a szolgálatteljesítés közben halálra késelt 29 éves rendőr sok más társához hasonlóan arra esküdött fel, hogy akár az élete árán is védje a biztonságunkat és a rendet, halála mégis felfoghatatlan veszteség.

Közölte: a DK egész közössége nevében osztoznak az elhunyt rendőr családjának gyászában.

Novák Előd, a Mi Hazánk Mozgalom alelnöke, frakcióvezető-helyettese Facebook-bejelentkezésében arról beszélt, a párt osztozik a szolgálatteljesítés közben hősi halált halt rendőr hozzátartozóinak gyászában, akinek javasolják posztumusz előléptetését, továbbá, hogy az elfogásban részt vevő rendőröket részesítsék soron kívüli elismerésben.

Hozzátette: országgyűlési képviselőként kezdeményezi a rendőrök szolgálatteljesítés közbeni fegyverhasználati jogának szélesítését, valamint az állomány szúrás- és vágásálló mellénnyel való felszerelését is.

Szecsődi Patrik, a Mi Hazánk helyi önkormányzati képviselője kezdeményezte, hogy Újbuda saját halottjának nyilvánítsa Baumann Pétert, a temetés költségeit is átvállalva. A párt néma megemlékezést, közös mécsesgyújtást tart péntek este az újbudai rendőrkapitányság előtt.

A Jobbik Magyarországért Mozgalom Facebook-oldalán azt írta, részvétüket és együttérzésüket fejezik ki a meggyilkolt rendőr családjának.

Barabás Richárd (Párbeszéd), Újbuda alpolgármestere közösségi oldalán azt írta: “felfoghatatlan, hogy egy ilyen eset megtörténhet”, és őszinte részvétét fejezte ki az elhunyt rendőr családjának, barátainak, kollégáinak. A kórházban ápolt két másik rendőrnek mielőbbi felépülést, családjuknak és barátaiknak sok erőt kívánt, és jelezte, Újbuda Önkormányzatának épületeire felvonják a fekete zászló tiszteletük és részvétük jeleként.

Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere a Facebookon azt írta, a Vasóba tartó vonatról felhívta Terdik Tamás budapesti rendőrfőkapitányt, hogy tájékozódon az Újbudán történt “döbbenetes rendőrgyilkosság miatt”. Jelezte: felajánlotta, hogy ha bármiben tud segíteni a Fővárosi Önkormányzat, azt megteszik, egyúttal részvétét fejezte ki a családnak.


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló