Bűnügy

Ahogy most kinéz, börtön nélkül is megúszhatja a rendőrgyilkos

  • Szerző:nuus
  • 2023.01.17 | 07:18

A rendőrgyilkos Sz. Szilárd ügyvédje szerint.

A bíróság vasárnap elrendelte az újbudai rendőrgyilkosság gyanúsítottjának letartóztatását, aki most az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben van.

Sz. Szilárd beismerő vallomásában azt mondta,

a kést azért vette magához, hogy esetlegesen meg tudja védeni a felette lakó idős nőt. „A kést, védencem nyilatkozata szerint, a gyanúsított később önként átadta az ő segélyhívására kiérkező rendőröknek” – nyilatkozta a férfi ügyvédje a köztévé híradójának. „Az események pontos feltárása, a szakértői vélemények bevárása, többek között védencem elmeorvosi szakértői véleményének bevárása és így a cselekmény pontos jogi minősítésének meghatározása képezi az eljárás további feladatait” – mondta dr. Mikófalvi Ádám.

Ha bizonyságot nyer, hogy Sz. Szilárd elmeállapota kóros,

akkor elképzelhető, hogy nem kerül börtönbe – írja a Bors. A férfi többször volt már büntetve, úgyhogy most akár életfogytig tartó börtönbüntetést is kaphat. Pénteken a belügyminiszter hősi halottá nyilvánította és soron kívül rendőr főhadnaggyá nevezte ki az Sz. Szilárd által meggyilkolt Baumann Péter rendőr főtörzsőrmestert.

Ő maga a démon, az ördög, mint a legrosszabb náci tiszt – Megszólalt a rendőrgyilkos kollégája


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Otthon
Így ne nyírd ki a szobanövényeid!
  • szerző:nuus
  • 2024. 04. 04.
TV
Durva döntést hozott a Netflix
  • szerző:nuus
  • 2024. 03. 03.