Bűnügy

14 éve kiraboltak egy ékszerboltot, most vádat emeltek ellenük

  • Szerző:nuus/MTI
  • 2023.03.10 | 13:18

A Pest Vármegyei Főügyészség vádat emelt három férfi ellen, akik 2009-ben raboltak ki egy ékszerboltot Kiskunlacházán - tudatta a Pest Vármegyei Főügyészség pénteken az MTI-vel.

A közlemény szerint a két vádlott 2009 januárjában maszkban és fegyverrel a kézben rontott be az ékszerboltba.

Fotó: Pixabay

Az egyik eladónak sikerült megnyomnia a pánikgombot és kimenekülnie a boltból, a másik eladót viszont a földre kényszerítették.
Ezután a két férfi megszerezte az üzletben lévő készpénzt, és nagy mennyiségű ékszert vett magához, majd a gépkocsijukhoz futottak, amelyben harmadik társuk várakozott.

Futás közben pár ékszert elejtettek, de így is több mint tizenötmillió forintnyi zsákmánnyal menekültek el.

A vádirat szerint az elkövetők közül ketten 2009 első három hónapjában két másik rablást is elkövettek, amelyek miatt el is ítélték őket. Akkor azonban nem kötötték őket a kiskunlacházi ügyhöz, de a rendőrség “még a bűncselekmény elévülési idején belül olyan további információkat tudott beszerezni, amely lehetővé tette az eljárás folytatását és az elkövetők beazonosítását”.

A Pest Vármegyei Főügyészség jelentős értékre, fegyveresen és csoportosan elkövetett rablás bűntette miatt emelt vádat a három elkövető ellen.

Kettejükkel szemben – figyelemmel a másik két, közel ezzel egyidejűleg megvalósított rablásra – bűnszövetségi minősítést is tartalmaz a vádirat

– írta a főügyészség.


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Celeb
Galambos Dorina nem tervez gyereket
  • szerző:nuus
  • 2024. 04. 16.
Sztárok
Sejtelmesen üzent Stana Alexandra
  • szerző:nuus
  • 2024. 04. 16.
Sztárok
Majka csúnyán megalázta Curtist
  • szerző:nuus
  • 2024. 04. 16.