Bűnügy

Szex közben buktak le, megölte volna a férjet egy szombathelyi pár

  • Szerző:nuus
  • 2023.03.21 | 07:18
  • trendindex: 11

A köztiszteletben álló értelmiségi házaspár megdöbbentő bűncselekmény részese lett.

Egy elismert Vas megyei orvosról és pedagógus feleségéről durva sztori terjed – írta meg a Blikk. A 61 éves dr. N. János március 13-án délután otthon kapta rajta feleségét annak 30 évvel fiatalabb, magánórákra járó tanítványával.

A rendőrség emberölés kísérlete miatt folytat eljárást,

a szeretőket előzetes letartóztatásba helyezték. A Blikk szerint a férj előtt lebukott szeretők ütlegelni kezdték a sértettet, sőt egy műanyag zsákot is az áldozat fejére húztak. A doktor elájult, a bántalmazók pedig azt hitték, meghalt. Magára hagyták, így az orvos súlyos, életveszélyes sérülései ellenére el tudott menekülni a helyi kórházba. Az életét megmentő orvosok értesítették a rendőrséget.

Az orvos most egy szomszédja szerint szinte bujkál,

mintha szégyellné, hogy meg akarták ölni. „Sok magántanuló járt Ágikához, elképesztő, hogy az egyik diákjával lépett félre, ráadásul el akarták tenni láb alól a dokit” – mondta egy szomszéd. A 26 éves S. Patrik korábban gimnáziumi tanítványa is volt P. Ágnesnek, közelebbi kapcsolat azonban csak később bontakozott ki közöttük.

S. Patrik séf akart lenni, ahhoz kellett volna a nyelvismeret.

A férfi Gersekaráton lakott a szüleivel, a falubeliek úgy tudják, a fiú külföldre készült. A bíróság mindkét gyanúsított esetében elrendelte a letartóztatást – mondta a Blikknek dr. Unger Hajnalka főügyészségi ügyész. Az áldozat fejére húzott zsák miatt a különös kegyetlenség is szóba jöhet, ami akár 20 év börtönt is jelenthet.

Megtaláltuk a tiszadadai férfit, akinek a párja megfojtotta a szeretőjét – „Nem hiszem el, hogy a feleségem végzett vele”

Klasszikus krimikbe illő gyilkossági ügy rázta meg a szabolcsi kistelepülés, Tiszadada lakóit, ahol múlt szombaton egy megcsalt asszony bukkant rá csalfa férjére, Ádámra, miközben a szeretőjével hancúrozott az ágyban. A nyolc gyermeket tisztességben felnevelő Jolán mérgében egy hamutállal fejbe verte az öltözködő urát, aki rögvest eliszkolt az ágyasa, Zsuzsa Béke utcai házából, a féltékeny párja viszont nem állt le: előbb ütni kezdte a riválisát, aztán puszta kézzel megfojtotta.


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló