Bűnügy

“Elkaptam őt és befogtam a száját, mert ez az ember segítségéért kiabált” – idős férfit raboltak ki a tinik

  • Szerző:nuus
  • 2023.04.27 | 19:18

A nagykátai rendőrök néhány órán belül elfogták azt a két helyi tinédzsert, akik egy idős férfit raboltak ki a település vasútállomásán – a gyanú szerint.

Egy 66 éves férfi bejelentésére indultak meg a nagykátai rendőrök 2023. április 17-én éjszaka,

miután a Szolnokról Budapest felé közlekedő vonaton egy kamaszokból álló társaság egyik tagja cigarettát és pénzt kért tőle – előbbit adott, utóbbit nem. Amikor a nagykátai állomáson leszálltak, a társaság két tagja az aluljáró lépcsőjénél bevárta és útját állta az idősnek. A 17 éves kamasz pénzt követelt áldozatától, azonban a sértett ezt megtagadta.

Fotó: Police.hu

Erre támadója nagy erővel ellökte, az idős elvesztette az egyensúlyát, elesett és beverte a fejét.

Próbált feltápászkodni, mire a fiatalok visszalökték, majd dulakodni kezdtek, miközben folyamatosan pénzt követeltek. A 15 éves fiú átfogta a sértett fejét, illetve befogta a száját, majd idősebb társa a férfi kabátjának belső zsebéből kirángatta a pénztárcáját a benne lévő 46.500 forinttal, valamint bankkártyával és személyes iratokkal együtt, de még a cigarettáját is elvették, majd elmenekültek a helyszínről. A támadás során az áldozat könnyű sérülést szenvedett.

A nagykátai nyomozók forrónyomon eredtek az útonállók nyomába, néhány órával később pedig mindkettőt elfogták.

A tinédzserek egybehangzóan beismerték a rablást, a gyanúsítás ellen panasszal nem éltek. A 15 éves támadó úgy fogalmazott,

elkaptam őt és befogtam a száját, mert ez az ember segítségéért kiabált és nem akartam, hogy ezt bárki meghallja

– idézte a vallomást a rendőrség.

Azt sem tagadták, hogy a zsákmányolt pénzt elköltötték, a pénztárcát egy közeli vízelvezető csőbe rejtették el. 17 éves társa visszafogottabban nyilatkozott,

nagyon sajnálta és megbánta tettét.

A Nagykátai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya az azóta letartóztatott fiatalok ellen rablás bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást.


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Celeb
Galambos Dorina nem tervez gyereket
  • szerző:nuus
  • 2024. 04. 16.