Bűnügy

„Gerinctelen, jellemtelen parazita” – börtönt kapott a magyar tévésztár

  • Szerző:nuus
  • 2022.06.13 | 08:18
  • trendindex: 4

A Frabato néven futó Fischl András egy nő szerint azt ígérte neki, hogy gyorsan „megpörgeti” a pénzét és többet kap vissza.

Egy nő, aki állítása szerint jóhiszeműen bízta rá a pénzét a mestermágusra, de azt sosem kapta vissza, most első- majd másodfokon is pert nyert a Frabato néven ismert Fischl András ellen. Frabato azt mondta a nőnek, hogy ismerőseivel brókercéget akar létrehozni.

„Megpörgeti a pénzt, a haszon garantált, nem járhatok rosszul.

Azzal szédített, hogy fél-egy év alatt 25-30 százalékot kamatozik a pénzem, folyamatos tájékoztatást ad a befektetésről, és persze bármikor kiszállhatok” –panaszolta el a történteket a Blikk-nek a nő. Azt állítja, hogy tízmillió forintot adott Frabatónak. A nő szerint ezután több év alatt sem kapta vissza a pénzt a „mágustól”, bár üzenetben, telefonon és személyesen is kérte, hogy adja vissza neki. 2014-ben többször rendőrt hívott rá a mágus, sőt zaklatásért fel is jelentette.

Frabato ellen 2020 januárjában emeltek vádat csalás miatt.

„Nem volt pénzem ügyvédre, a beadványokat saját magam írtam kézzel, míg ő neves ügyvédet kért fel, de az igazságszolgáltatásban nem kellett csalódnom, hálás vagyok az ügyészségnek és a bíróságnak, hogy hittek nekem”  – panaszolta a nő. 2021-ben első fokon, 2022 márciusában pedig másodfokon is ítélet született. A bíróság szerint Frabato bűnös csalás bűntette miatt. Egy év börtönre ítélték két év hat hónapra felfüggesztve, emellett 300 ezer forint pénzbüntetést szabtak ki rá.

„Ma már pontosan tudom, hogy nem lett volna szabad megbíznom benne.

Tömérdek kifogás, hitegetés és hazugság után még engem jelentett fel zaklatásért… Gerinctelen, jellemtelen parazita az ilyen. Hiába döntött a bíróság, új eljárásban tudom csak elérni, hogy a pénzemet visszafizesse. Biztos vagyok benne, hogy nem csak engem károsított meg, csak sokan nem mernek megszólalni” – sóhajtott a nő.

Frabato a Blikknek nem akart nyilatkozni, mert az ügy még folyamatban van

– tehát fellebbezhetett a másodfokon hozott döntés ellen is.


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Sztárok
Sejtelmesen üzent Stana Alexandra
  • szerző:nuus
  • 2024. 04. 16.
Színház
Kirúgják Udvaros Dorottyát?
  • szerző:nuus
  • 2024. 04. 09.
TV
Durva döntést hozott a Netflix
  • szerző:nuus
  • 2024. 03. 03.