Bűnügy
Felháborító dolog miatt hívtak rendőrt magyar turistákra az Adrián – fotó
A magyar turisták szigorúan védett kagyló félét vittek ki a partra.
A dalmáciai Vir szigeten hívott rendőrt több magyar turistára egy horvát állatvédő. A kagyló szakértő észrevette, hogy szimpatikus honfitársaink ritka, veszélyeztetett és védett nagy sonkakagylókat rángatnak ki a vízből – írja a Morski.hr,
fotókat is mutatva a környezetkárosító brigádról.
A helyszínen lévő állatvédő egy zágrábi kollégájának küldte el a fotókat, azzal, hogy „magyarok nagy sonkakagylókat vesznek ki a vízből!” Ő felhívta a zárai rendőrséget, akik járőrt küldtek a helyszínre. Az állatvédő közben elmondta a „kagylóimádó” társaságnak, mit is művelnek éppen. Azokat állítólag „sokkolta”, hogy agy sonkakagylóból az Adrián már csak 26 példány található. Arról sem akartak tudni, hogy az
elmozdításukkal veszélybe sodorhatják a kagylók életét.
A rendőrök felvilágosították a turistákat, hogy a horvát természetvédelmi törvény is szigorúan tiltja az elpusztult nagy sonkakagylók gyűjtését is. Az állatok állítólag életben maradtak.
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.