Bűnügy

Szándékosan ölt meg egy családot, mert rákos volt

  • Szerző:nuus
  • 2022.09.09 | 14:18

A 37-esen történt baleset okozója direkt hajthatott neki a másik Audinak.

Szándékosan vezethette neki autóját a másik kocsinak az a sofőr, aki miatt négyen haltak meg Miskolc közelében kedden este  – a Tények szerint. A Szerencs és Miskolc között történt karambolban öten meghaltak, köztük egy 13 és egy 19 éves gyerek.

A férfi öngyilkosságra készült, mert súlyos rákbeteg volt

– híresztelik a helyiek. Felesége szerint viszont a férje nem akart öngyilkos lenni, vezetés közben lett rosszul. A 37-es út 24-es kilométerénél a 46 éves szerencsi sofőr megengedett 60-at jelentősen túllépve átsodródott a szemközti sávba. Ott összeütközött egy szemből érkező, szabályosan haladó autóval, amelyben négyen utaztak.

A balesetben mindenki meghalt

– közölte szerdán a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság.

A balesetet feltételezhetően okozó férfi nem használta a biztonsági övét, mint ahogy a másik autó hátsó ülésén ülő 38 éves bekecsi nő és a 13 éves megyaszói kislány sem. A karambolt nem élte túl a kislány 37 éves megyaszói apja és 19 éves alsódobszai rokonuk sem.

A szigetvári polgármester neje sérült életveszélyesen a horror baleset során


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
TV
Durva döntést hozott a Netflix
  • szerző:nuus
  • 2024. 03. 03.