Celeb

Palik László elárulta, miért Gelencsér Tímea lett az Exatlon riportere

  • Szerző:nuus
  • 2021.02.08 | 16:48

Gelencsér Tímea az Exatlon mindhárom évadában részt vett.

Az első évadban még versenyzőként, majd riporterként láthattuk. Palik László és Gelencsér Timi most egy közös Instagram live-ban válaszolták meg a nézők kérdéseit, így került szóba az, hogy miért Timit választották erre a pozícióra. Timi meg is jegyezte, hogy tudja, hogy nem profi és emiatt sok támadást kap. Palik László viszont megnyugtatta, hogy amikor riportert kerestek, azonnal egyhangúan rá gondoltak.

Az Exatlon kreatív csapatával azon tanakodtak,

ki lehetne az az ember, aki egy-egy futam után az érzéseikkel kapcsolatban kérdezi a játékosokat. Mivel Timi játékosként is részt vett az Exatlonban kézenfekvő választásnak tűnt. Palik László egyébként kihangsúlyozta, hogy Timit szépségkirálynőként ismerték a legtöbben, de az Exatlon versenyzőjeként gondolkodás nélkül csapódott bele a sárba, a vízbe, félelmet nem ismerve küzdött, aminek meg is lett az eredménye. Tehát egyértelműen kiérdemelte azt, hogy azóta is a csapat tagja!


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló