Celeb

Börtönbe vonulása előtt pár nappal még milliós kárt okozott Galambos Lajos

  • Szerző:nuus
  • 2023.04.27 | 10:18
  • trendindex: 14

Dacára annak, hogy halálos betegségre hivatkozva akarta megúszni a börtönt, haknikat még szervezett, így a buli szervezői most fizethetnek, mint a katonatiszt az elmaradt események miatt.

Galambos Lajos több zártkörű rendezvényen is fellépett volna a közeljövőben, már a szerződéseket még nem írta alá. Akárhogy is, a szervezők és a közönség számítottak a zenész megjelenésére, így most a szórakozóhely-tulajdonosoknak kell visszafizetniük az előre megvett jegyek árát. Mint kiderült, Galambos nem értesítette őket arról, hogy április 26-án börtönbe vonul.

A Borsnak sikerült beszélnie két szervezővel, akik nagy bajba kerültek, amikor megtudták, hogy Galambos börtönbe vonult:

“Megmondom őszintén hogy nagyon csalódott vagyok. Lajcsi nem csak engem, de a közönségét is cserbenhagyta, hiszen nem szólt senkinek arról, hogy mikor megy be. Május elejére szerveztünk egy bulit. Igaz, csak szóban állapodtunk meg, vagyis nincs szerződésünk, de így is bíztunk egymásban, így elkezdtem értékesíteni a jegyeket… – mondta a Borsnak a neve elhallgatását kérő szervező. Most fizethetem vissza, buli pedig nem lesz, vagyis nettó bukó ez az egész. Átverve érzem magam, de hát nem tudok mit tenni. Ez van. Milliós a kár”

– mondta a neve elhallgatását kérő tulajdonos a lapnak.

A mulatós zene királya szerdán kora reggel, nagy titokban vonult be Baracskára, hogy letöltse a rá kiszabott 3,6 éves börtönbüntetést. Hetekkel a bevonulása előtt már elzárkózott a nyilvánosság elől, és kizárólag a családtagjaival tartotta a kapcsolatot.

Bár elfogadta, hogy be kell vonulnia, ez nem jelenti azt, hogy egyetértett a bíróság döntésével. Állítása szerint ugyanis gyógyíthatatlan beteg, amit orvosszakértői véleménnyel támasztott alá.


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Külföld
Meghalt Derrick felügyelő társa
  • szerző:nuus
  • 2024. 03. 25.
Életmód
Barbie nyugdíjas korba lépett
  • szerző:nuus
  • 2024. 03. 08.