Celeb

Ez hozta el a véget: minden, amit Melinda és Bill Gates válásáról tudunk

  • Szerző:nuus
  • 2021.05.04 | 10:48

A világ egyik valaha élt leggazdagabb párosa hétfőn jelentette be válását, ami mindenkit sokkolt. Bill és Melinda Gates igazi álompár voltak, akik közösen harcoltak a számukra fontos ügyekért, dollármilliárdokat költve céljaikra.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Melinda French Gates (@melindafrenchgates) által megosztott bejegyzés

A Microsoft-guru 1975-ben alakította cégét, az első milliárd dolláros üzlete 1987-ben köttetett, 31 éves volt ekkor. Ebben az évben ismerkedett meg Melindával New Yorkban, és azonnal egymásba szerettek. A pár 1994-ben házasodott össze, és bár Bill akkor már többszörös milliárdos volt, nem kötöttek házassági szerződést.

Melinda és Bill Gates három gyereknek adott életet: Jennifer, Rory és Phoebe már mind felnőttek. A páros együtt 130 milliárd dollárra növelte vagyonát, legismertebb közös projektjük a Melinda és Bill Gates Alapítvány volt, amiben terveik szerint a válás után is egymás mellett dolgoznak majd.

Utoljára április 19-n szerepeltek együtt egy Zoom-előadás keretein belül, ott semmilyen jelét nem adták annak, hogy eltávolodtak egymástól.

Az évtizedek alatt Melinda a legtöbbször arra panaszkodott, hogy férje sokszor képtelen a munkát a magánélettől szétválasztani, állandóan pörög az agya, és nincs teljesen jelen. A válókeresetet is ő nyújtotta be, kibékíthetetlen ellentétekre hivatkozva. A dokumentumból az is kiderül, hogy egy ideje már külön élnek.

A feleségnek nincs követelése férje felé, és valószínűleg már előre megegyeztek az anyagiakkal kapcsolatban. Jennifer Gates, a pár legidősebb, 25 éves lánya hétfő este nyíltan beszélt arról, hogy nagyon megviseli őket ez az időszak, és ő az, aki mindkét félben és a testvéreiben is tartja a lelket.


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Sport
Európa bajnok lett Érdi Mária
  • szerző:nuus
  • 2024. 02. 23.
Tech
A Facebook-on is beköszön a MI
  • szerző:nuus
  • 2024. 03. 19.