Celeb

Ezek voltak a demencia előjelei Bruce Willisnél, árulta el a lánya

  • Szerző:nuus
  • 2023.06.01 | 18:30
  • trendindex: 3

Tallulah Willis, Bruce Willis és Demi Moore 29 éves lánya, egy cikket írt az amerikai Vogue magazinba, amelyben elmondja, mikor kezdték sejteni, hogy a színésszel nem stimmel valami.

A cikkben elárulja, hogy kezdetben nem vették elég komolyan apja betegségét. Tallulah ugyanis hamar észrevette, apja egyre kevesebbet beszélt, és nem hallja a hozzá intézett kérdéseket. Akkor még azt hitték, a Die Hard forgatása közben károsodott a hallása.

Ekkor még a lány azt gondolta, hogy apja elvesztette iránta az érdeklődését. Megosztja azt is, hogy csak egy esküvőn értette meg igazán apja állapotát, amikor az örömapa beszédet tartott, és rájött, hogy az ő apja ezzel szemben már soha nem lesz képes hasonlóképpen beszélni az ő esküvőjén.

“Azonnal elhagytam az asztalt, és kimentem sírni a bokrok között”

– emlékezett a pillanatra, amikor tudatosult benne, hogy nagy a baj.

Tallulah Willis cikkében arról is beszámol, hogy korábban ő maga is küzdött anorexiával, ezért megpróbált nem foglalkozni apja állapotával: túl beteg volt ahhoz, hogy képes legyen kezelni ezt a helyzetet.


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Sztárok
Sejtelmesen üzent Stana Alexandra
  • szerző:nuus
  • 2024. 04. 16.