Celeb

Így reagált II. Erzsébet valójában, amikor megtudta, hogy Dianáról kapta nevét dédunokája

  • Szerző:nuus
  • 2021.06.07 | 11:48

II. Erzsébet királynővel Harry herceg és Meghan hercegné nem közölte előre, hogy kislányuk Diana hercegnéről kapja majd a nevét.

A királyi családban a szülők nem adhatnak csak úgy kedvükre nevet a csemetéiknek, hiszen benne van a pakliban, hogy egy nap akár meg is koronázhatják őket, amikor is keresztnevük – és egy szám – lesz az azonosítójuk az örökkévalóság számára. Általában korábbi uralkodókról kapják hát neveiket, hosszas egyeztetés után.

Ezt a régi, szigorú szabályt rúgta fel most Harry és Meghan,

akik nem csupán nem a hagyományoknak megfelelően – ezzel is hangsúlyozva különállásukat – nevezték el újszülött kislányukat, hanem ráadásul a királynő által megvetett Dianát vették alapul. Lilibet Diana Mountbatten-Windsornak persze nem csak a Diana-nevével van gondja, hanem azzal is, hogy II. Erzsébet nagyon személyes, privát beceneve volt valaha a Lilibet, amelyet Fülöp herceg még a megismerkedésük idején használt. Pierce Morgan, Harryék legfőbb kritikusa elmondta, hogy szerinte elég ironikus úgy a királynő becenevét adni a babának, hogy a család “hetek óta az uralkodót alázza a médiában”. Bennfentesek szerint maga

II. Erzsébet is rosszul reagált a nyilvános bejelentésre…

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Meghan Markle 🔵 (@meghanmarkle_official) által megosztott bejegyzés


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
TV
Durva döntést hozott a Netflix
  • szerző:nuus
  • 2024. 03. 03.
Tech
A Facebook-on is beköszön a MI
  • szerző:nuus
  • 2024. 03. 19.