Celeb

Harry herceg nem szeretne uralkodó lenni, inkább családra vágyik

  • Szerző:nuus
  • 2017.06.23 | 13:26

Édesanyja, Diana hercegnő temetését majd' két évtized után tudta csak feldolgozni. A rokonszenves brit arisztokrata a vadabb évek után ma már teljesen átlagember módjára él.

A 32 éves kékvérű sarj máris sok mindent látott életében. Az Entertainment Online hasábjain idézi fel csodálatos édesanyját, aki húsz éve hunyt el autóbalesetben.

Fantasztikus humora volt, mindig meg akart minket nevettetni. És mindentől megóvott.

A kellemes emlékek könnyen előjöttek, de a temetésről még mindig nagyon nehéz beszélnie a Krisztusi korban lévő fiatalembernek, aki mindössze 12 éves volt akkor.

Anyám meghalt, és nekem egy rettentő hosszú utat kellett megtennem a koporsója mögött, miközben ezrek tekintetének a kereszttüzében voltam, a tévénézők millióiról nem is beszélve. Semmilyen körülmények közt nem tennék ki ilyesminek egy gyereket.

Már majdnem két évtizede volt annak, hogy eltemette magában az érzéseit, míg Vilmos herceg tanácsára, 28 évesen, szakemberhez fordult.

A gondjaim a húszas éveim közepén kezdődtek: elismerem, a bulizásba menekültem. Helyre kellett hoznom a hibáimat.

Azt szeretné, ha érzelemgazdag emberként tekintenének rá.

Néha túl szenvedélyes vagyok, emiatt volt is már pár zűröm. Nem szeretem, ha az emberek csak kerülgetik a forró kását, jobb túlesni a kellemetlen dolgokon.

Most, hogy idősebb lett, jobban el is fogadja a helyét a királyi családban.

Az anyámat túl korán vesztettem el. Nem akartam felvállalni azt a helyzetet, amibe beleszülettem. Aztán kihúztam a fejemet a homokból, és elkezdtem figyelni az emberekre. Eldöntöttem, hogy a pozíciómat jó célra fogom felhasználni. Nagyon szeretem a karitatív tevékenységet: emberekkel találkozni és felvidítani őket.

 

#princeharry highlights.

A post shared by Prince Harry (@princeharry_w) on

Két éve szerelt le a hadseregtől, és néha érzi csak úgy, hogy búra alatt él.

Még mindig van egy komisz oldalam, amit élvezek, de ez által tudok kapcsolódni olyanokhoz, akik bajba keveredtek.

Az édesanyjának köszönheti, hogy az átlagemberek életét is jól ismeri. Diana ugyanis hajléktalan emberek közé is vitte fiait, így nem szakadtak el teljesen a valóságtól.

 

Mood

A post shared by Prince Harry (@princeharry_w) on

Vilmos és Harry is meglepően normális életvitelt folytat. Harry maga jár boltba, és amikor a helyi henteshez ugrik le, azon aggódik, hogy valaki esetleg lefotózza.

Ha király lennék, akkor sem változtatnék a vásárlási szokásaimon.

Egyelőre ez a „veszély” nem fenyegeti, ugyanis ő az ötödik a trón öröklési sorrendben.

Még most is, amikor a sztárok olyan elérhetőek, mint bárki más, a brit királyi családot egy misztikus köd lengi körül. Harry ezt nem is szeretné eloszlatni, ugyanis továbbra sem szívesen beszél a magánéletéről.

A briteknek és az egész világnak is szüksége van ilyen intézményekre. A Királynő által az elmúlt 60 évben elért pozitív légkört szeretnénk továbbra is fenntartani. Meg sem próbálunk Erzsébet nyomába érni.

Bátyjával és sógornőjével, Kate Middletonnal picit azért felrázták a dolgokat. Modernebbé tették a birodalmat, mindezt a közjó érdekében.

Van valaki, aki uralkodni szeretne közülünk? Nem hinném. De mindig azt fogjuk tenni, ami a kötelességünk.

Unokaöccsét és húgát nagyon szereti, és lassan elérkezettnek látja az időt, hogy ő is megállapodjon.


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Külföld
Meghalt Derrick felügyelő társa
  • szerző:nuus
  • 2024. 03. 25.