Celeb

Sophie Turner a Trónok harca forgatókönyvéből tudta meg, mi is az az orális szex

  • Szerző:nuus
  • 2017.07.03 | 20:26

Sansa Stark megtestesítője a Times interjújában beszélt arról, milyen volt fiatalon belecsöppenni egy olyan sorozat forgatásába, ahol minden harmadik jelenet túlfűtött szexuálitástól hemzseg.

Fotó: Getty Images / Alberto E. Rodriguez

Az első alkalom, mikor az orális szex szót olvastam életemben, az a sorozat forgatókönyvében volt. Hű… Az emberek ilyet tényleg csinálnak? Érdekes! Csak erre tudtam akkor gondolni, asszem ez volt számomra az igazi felvilágosítás

– meséli a színésznő.

Sophie arról is beszélt, hogy egy igazán durva jelenet után azt is megértette, mit is jelent a szexuális erőszak. A sorozat ötödik évadjában Ramsay Bolton áldozata volt, az élmény pedig megrázó volt, még úgy is, hogy az egész csak egy színjáték.

Sem engem, sem az ismerőseimet nem érintette még szexuális erőszak szerencsére, ezért nem is igazán tudtam, hogy mit jelenthet ez egy nő számára. Milyen naív, igaz? Aztán felvettük azt a bizonyos jelenetet és az egész világ megőrült, hogy ilyen lemehet a tévében. Akkor azt gondoltam, talán az egész jelenetet ki kellett volna vágni…

– folytatta Turner.

Most már tudom, hogy minél többet esik szó ezekről az erőszakos cselekedetekről, annál több erőt kaphatnak azok, akik az áldozatává válnak életük során. Ezek a dolgok régen is megtörténtek és manapság is, a különbség csak az, hogy anno a szőnyeg alá volt seperve a dolog. Épp az ellenkezőjét kell tennünk, különben hogyan kérhetnének segítséget azok, akiknek szükségük van rá?


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Film
BAFTA: Tarolt az Oppenheimer
  • szerző:nuus/MTI
  • 2024. 02. 19.