Celeb
“Sosem mondtam, hogy szent vagyok” – Gáspár Laci felesége társaságában reagált a botrányaira
Úgy érezte meg kell szólalnia, méghozzá családja társaságában

Hetek óta felmerül Gáspár Laci neve egy kínos ügy kapcsán, ezért érezte most úgy, hogy nem tűrheti tovább szó nélkül.
“Azért tartom fontosnak, hogy beszéljek a klipről, és nem is a klipről, az előzményekről, mert az utóbbi időben történt velem egy, egy jó pár dolog, jó is, rossz is, belekeveredett a nevem egy jó pár botrányba is… És nem arról akarok beszélni, mi volt igaz, mi nem volt igaz, hanem azt szeretném mondani, hogy sose mondtam, hogy szent vagyok, sose mondtam, hogy hibátlan vagyok”
– kezdte Gáspár Laci
Tehát azt akarom mondani, hogy sose mondtam azt, hogy szent vagyok, sose mondtam azt, hogy hibátlan vagyok, azt viszont mindig is mondtam, hogy szeretem a családomat, szeretem Istent és próbálok mindig a helyes úton járni, keresem a jót, a jó utat, de nem mindig sikerül. Valamikor én is (elbotlom?!) Viszont ehhez senkinek semmi köze, csak a családomnak”
– fejtette ki az énekes.
View this post on Instagram
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.