Celeb

Havas Henrik végre elárulta, miért okádik Friderikusztól

  • Szerző:nuus
  • 2022.08.30 | 07:18

Régi sérelmet dédelget, azonkívül a meggyőződése, hogy Friderikusznak nincsenek egyedi ötletei.

Havas Henrik ezúttal az új, frissen induló YouTube-csatornája kapcsán adott interjút a Média1-nek, és hát nem bírta magában tartani nem épp kedvező véleményét híres pályatársáról.

“Sanyika hívott meg a 40. születésnapja alkalmából rendezett ünnepi adásba. Egy kerékre szerelt dobogón tolták be, egy trónon ült, több ezer mécses világított körülötte, tényleg nagyon szép volt minden. Mondtuk is Betlen Janival, hogy ha korona lenne a fején, elmehetne Freddie Mercurynak. Ahhoz talán meg is lettek volna az adottságai. Szóval Sanyi meghívott minket a szülinapi műsorába, azt mondta a közönségnek, hogy az ország két legjobb riporterét hívta meg. Ebben nem is tévedett”

– vezeti fel a témát az interjúban Havas.

“Megjegyzem, teljesen természetes, hogy ingyen mentünk a műsorába, de az öltözőben még egy pohár víz sem volt és amikor az asszisztenssel hozattam magamnak egy pohár kólát, azt ki kellett fizetnem. Egyébként semmi bajom nem lenne a Sanyival, ha énekelne De beszéljünk inkább rólam, mert nekem legalább vannak saját ötleteim!”

– zárja sommás véleményét.


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló