Celeb

Megoldódott Korda György egyik legnagyobb félelme

  • Szerző:nuus
  • 2022.09.01 | 07:18

Korda György eladta a villáját, ami keményen megviselte, ugyanis az volt az a hely, ahova mindig hazamehetett. Úgy tűnik, hogy ez a félelme most megoldódik.

Kép: TV2

December végén röppentek fel az arról szóló hírek, az egyik legnagyobb hirdetési portálon Korda György és Balázs Klári legendás Korda-villáját eladásra hirdették. Akkor ugyan arról beszéltek, hogy meggondolták magukat, idén végül mégis eladásra került a villa.

Most a promotions.hu számolt be arról, hogy az épületet szerkezeti szintig visszabontják, és 7 luxuslakást alakítanak ki benne. Azonban a tervezett lakásokból kettőt nem adnak el.

Korda György az ATV Heti Napló Sváby Andrással című műsorának volt a vendége, ahol többek között arról is beszélt, hogy

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem viselt meg az eladás. Sok helyen jártunk, de mindig tudtam, hogy ide hazajöhetek. Most kicsit megnyugodtam, mert van egy tervem, lehet, hogy mégis ide fogok hazajönni. Nem a ház lesz az enyém, hanem az egyik lakás, de ezt a Klárinak ne mondd

– idézi a lap. Ezzel pedig úgy tűnik, az egyik nem eladó ingatlan rejtélye meg is oldódott.


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Otthon
Így ne nyírd ki a szobanövényeid!
  • szerző:nuus
  • 2024. 04. 04.