Celeb
Kepes András kiakadt: Már a Telextől is felfordul a gyomrom
Kepes András végtelenül elszomorodott, amikor látta, hogyan kezelte a Telex az interjút, amit adott nekik.
Kepes András a közösségi oldalán reagált az interjúra, amit vele készítettek az új könyve megjelenésének alkalmából a Telexen. Az ismert újságíró és televíziós műsorkészítő úgy érezte, hogy a lap a beszélgetés során csak bizonyos kontextusból kiragadott kijelentéseit emelte ki, és ezért kifejezte elégedetlenségét. Úgy fogalmazott, hogy “most már a Telextől is felfordul a gyomra.”
Az interjúban Kepes András számos témát érintett. Elárulta, hogy néha belenéz olyan híradókba is, amelyektől elkeseredik, mert tudni szeretné, hogy milyen környezetben él. Az interjú során az Origót példaként hozta, mint olyan médiát, amelynek tartalma negatív érzelmi reakciót vált ki belőle – okád tőle, mondta. Az állami média kapcsán kifejtette, hogy azoknak nincs morális értékük.
Az interjú megjelenése után Kepes András a Facebookon fakadt ki:
“Kitől, mitől fordul fel a gyomrom?
Nem véletlen, hogy miközben a magyar sajtó presztízse a rendszerváltás idején 100 pontos skálán 73-75 pont volt, a legutóbbi, 2022-es felmérés szerint a magyar lakosság 9%-a hisz feltétel nélkül a sajtóban, a 64% pedig egyáltalán nem!
Itt tartunk.
Ritkán adok interjút, mert unom ismételgetni magam, és csak akkor állok kötélnek, ha valami új esemény történik velem. Az új regényem megjelenése ilyen esemény volt.
Elszoktam attól, hogy a like-vadászat és az elfogultság milyen szakmai és erkölcsi mélységbe rántotta a médiát.Az elmúlt napokban többek között a Telex podcastjában is vendég voltam. A beszélgetésben szó volt a regényről, az oktatás, az egészségügy helyzetéről, amelyek szerintem nemzeti sorskérdések, a média állapotáról, összehasonlítva a pályakezdésem időszakával.
Rákérdezésre szóba kerültek azok a mai médiumok is, amelyeket nem tartok hitelesnek, akikkel nem ülnék le egy asztalhoz, mert felfordulna tőlük a gyomrom. A másfélórás beszélgetésnek a Telex azt a címet adta, hogy: „Az Origótól felfordul a gyomrom”.
Kiemelt témákként szinte kizárólag a napi politikát érintő, kontextusából kiragadott kijelentéseket emeltek ki a podcast felvezetésében.
Ha a Telexnek a beszélgetésünk arról szólt, mint amit a címben és a felvezetésben jeleztek, akkor most már a Telextől is felfordul a gyomrom”
– írta.
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.