Sztárok

A New York-i helyszínelők sztárja elesett katonák gyermekeit repítette el Disneylandbe

  • Szerző:nuus
  • 2018.12.13 | 17:18

Az Emmy-és Golden Globe-díjas színész, Gary Sinise alapítványa segítségével ezer olyan gyermeknek segített, akinek édesapja, vagy édesanyja elesett a harcmezőn

Összesen több mint 1700 családtag vett részt a gyermekekkel együtt azon az utazáson, amelyet a CSI: New York-i helyszínelők sztárjának alapítványa szervezett december elején.

A ’Hógolyó expressz” fantázianévre hallgató kaland során az elesett katonák gyermekei és hozzátartozói, több helyszínről, összesen 15 repülőgéppel utaztak el Orlandóba. Az ötnapos vakáció során – az utazást is beleértve – a család minden költéségét a szervezők állták.

Az utazásra meghívott gyermekeket egy közös tragédia köti össze:

édesanyjuk, vagy édesapjuk a háború áldozata lett.

Vagy a harcmezőn estek el, vagy kiküldetésük során hunytak el valamilyen betegségben, vagy öngyilkosok lettek a katonaság okozta súlyos lelki traumák miatt.

Mi vigyázni szeretnénk ezekre a gyerekekre, és éreztetni velük, hogy nem felejtünk

– nyilatkozta az alapítvány első embere, Gary Sinise a KCAL9-nek.

Chicagóban fesztiválhangulat, taps és éljenzés, Los Angelesben pedig Mikulás jelmezbe bújt önkéntesek várták a Disneylandből visszatérő gyermekeket. A nashville-i repülőtér pedig teljesen leállt egy időre, és tisztelgéssel fogadták az érkezőket.

A jelenet meghatotta a reptéren várakozó utasokat is. Volt, aki videót készített a fogadásról, és megosztotta azt a Facebookon.

Jen Tringale a videó mellé azt írta:

A legtöbb ember, aki mellettem állt, beleértve jómagamat is, meghatódtunk e gyermekek láttán, és nagyon megszerettük őket. Mind hatalmas árat fizettek országunkért. Mindezt karácsony közeledtével átélni különösen szívmelengető volt.

A gyermekek mellett a szülők is nagyon örültek ennek a lehetőségnek.

Ez volt az első olyan alkalom, amióta elveszítettem a férjem, hogy öt napon át nem sírtam. Persze, akadtak pillanatok, amikor könny szökött a szemembe, de ezek a hála és a büszkeség könnyei voltak

– mondta az özvegy Jennifer Hanson, aki 8 éves lányával vett részt az eseményen.

Jade Penix, aki a fiával utazott, elmondta, nagyon fontos dolog ez a gyereke életében, hiszen az utazás során olyan barátokra lelhet, akik pont olyanok, mint ő, és ugyanazokon a nehézségeken mentek át.

Hozzátette:

Ahogy nekem is segített olyanokkal beszélgetni, mint jómagam, akik épp úgy elveszítettek valakit, mint én.

Emily Alley szintén a férjét veszítette el, amikor 4 hónapos terhes volt. Kisfiukat sohasem láthatta az édesapa.

Könnyebb olyanokkal együtt lenni, aki megértenek. Olyan ez, mint egy nagy család. Sosem felejtjük ezt el, éreztük, hogy értékesek vagyunk, nagyon hálásak vagyunk ezért.

Sinise alapítványa 2017-ben vette át a ’Hógolyó Expressz’ szervezését, de már évekkel ezelőtt elkezdte támogatni az ügyet.

A színész elmondta, hogy

ez a kezdeményezés számára azért fontos, mert segít a veszteséget átélt családoknak a gyász feldolgozásában, és abban is támogatja őket, hogy új kapcsolatokat építsenek ki.

De a Forrest Gump című film Dan Taylor hadnagya egyéb területeken is segíti a veteránokat. A 63 éves színész 2011-ben hozta létre alapítványát, hogy segítsen a háborúból hazatért katonáknak a társadalomba való újbóli beilleszkedésben. Emellett a mindennapi életüket is próbálja jobbá tenni. Egyik ilyen akciója során például

okosotthonokat adott át sebesült, tolószékbe kényszerült veteránoknak.

Címlapi kép: Twitter

 

 


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Tech
A Facebook-on is beköszön a MI
  • szerző:nuus
  • 2024. 03. 19.