Október elején ismét láthatóvá vált a Dunából a Gellérthegy lábánál kiemelkedő Ínség-szikla, a Szabadság-hídnál. A sziklaformációt Ínség-zátonyként, vagy Ínség-kőként is emlegetik és akkor bukkan elő, ha nagyon alacsony a vízállás. A Mokka
Úgy tűnik, hogy vége a klímaváltozás által meghosszabbított nyárnak, és most már tényleg hamarosan itt a tél. Erre utal, hogy a hétvégén Európa több országában is leesett az első hó. Bár Magyarországon még várni kell a télre illetve az első hó
Hétfőn a pára-, illetve ködfoltok megszűnését követően napos idő várható, helyenként fátyolfelhőkkel, csapadék nem valószínű. Az északnyugati szél helyenként megélénkül, a legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 15 fok között várható. Kedden
Pénteken a legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 23 és 28 fok között alakul, de az északkeleti tartósabban felhős tájakon kissé hűvösebb is lehet. Késő estére 13 és 18 fok közé hűl le a levegő. Az ország döntő részén kiderül az ég, de párássá