egy kis
Celeb

A Blikk ezúttal arra kérte, mutassa meg a mindennapjait is. A milliárdos üzletember napja úgy kezdődik, ahogy bárki másnak. Saját bevallása szerint igazi éjjeli bagoly, így vannak nehezebb reggelei. Kávézom, majd egy félórát a nappaliban böngészem a

Az elmúlt években műsorvezetőként is tevékenykedő Drew Barrymore beszélgetős műsorában a Hercegnő és a sárkány 20 éves sztárja, Millie Bobby Brown volt a vendég.   A most közzétett előzetes alapján Brown smink nélkül, saját márkájával ellátott

Hazánk egyik kiemelkedő hölgy DJ-je Metzker Viktória, akit 2007-ben az év Playmatje lett. Szépségénél és dögös megjelenésénél már csak a tehetsége extrább, hiszen folyamatosan meghatározó alakja a klubok és fesztiválok hangulatának. Karrierje

Látványos koncerttel ünnepli Ganxsta Zolee és a Kartel harmincadik születésnapját a Sportarénában. A jubileum alkalmából Döglégy Zolee, Big Daddy és Siska az egykori tagokkal kiegészülve állnak színpadra. A zenekar frontemberével az elmúlt harminc év

Celeb

Apa lett a TV2 sztárja

  • szerző:nuus
  • 2024. 03. 08.

Megszületett Szologhjan Edgar a Sztárban Sztár leszek! című műsor énekesének első gyermeke.

Több mint egy éve került nyilvánosságra, hogy Király Viktor házassága válságba került. Hosszú hallgatás után elmesélték, hogyan mentették meg a kapcsolatukat.

Celeb

Thaiföldön pihen Berki Mazsi

  • szerző:nuus
  • 2024. 03. 08.

A sztáranyuka alaposan összezavarta rajongóit, amikor néhány héttel ezelőtt egy több száz milliós lakást nézett meg. Sokan azt hitték, ő akarja megvenni a luxusingatlant, de kiderült, hogy munkaügyben járt a lakásban.

Az énekesnőnek minden tekintetben meg van az oka a boldogságra, ugyanis a karrierje fontos mérföldkőhöz ért, a magánélete pedig a lehető legjobban alakul.

A szőkeségnek fél éve született meg harmadik gyermeke, Bodnár Colin, szülés utáni alakja irigylésre méltó, máris bombaformában van.

Balázsék  a rabszolgák bőrszínével kapcsolatos tréfák célpontjává tették Musimbe Dávid Dennist, ezért indított eljárást a műsor ellen a Médiatanács. Balázsék műsorával kapcsolatos Médiatanács eljárás már nem az első, és korábban súlyos milliókra

További cikkek betöltése