egy kis
Életmód

A Science Partner folyóiratban megjelent tanulmányban Han Lv docens, a Pekingi Barátság Kórház és a Fővárosi Orvosi Egyetem munkatársa 16 éves populációs kohorsz adatait elemezte. A kutatás során 25 és 83 év közötti felnőttek idegrendszeri képalkotó

A hagyományos vakcinákkal ellentétben, amelyek előállítása hónapokat is igénybe vehet, az mRNS-alapú vakcinák kifejlesztése akár órákon belül megkezdhető, miután azonosítottak egy új vírust. Ez a forradalmi sebesség kulcsfontosságú lehet a betegségek

A harmadik fázisú vizsgálat azt mutatja, hogy a vakcina védő antitestekkel látja el a szervezetet, és az eredmények szerint ugyanolyan hatékonyan teszi ezt, mint a különálló influenza- és Covid-oltások – közölte a BBC. Stephane Bancel, a

Kos napi horoszkóp (03.21.-04.20.) A Hold a Szűz jegyébe lép, és kissé visszafog, megfontoltabbá tesz téged. Ez most jókor jön, mert valaki annyira kiakaszt a viselkedésével, hogy így is alig tudsz uralkodni az indulatokon… Azért persze finoman

Hallottunk már a szivárvány-diétáról? Arról, hogy lehetőleg válasszunk a lehető legváltozatosabb színű gyümölcsök, zöldségek közül? A színek szerint evés egyes influenszerek szerint megerősíti az immunrendszert és javítja az általános egészséget

Az európai nemzetből öt étterem került fel a listára – ebből három a legjobb öt között szerepel. A díjakat – amelyeket a gasztronómia Oscarjának tartanak – szerda este egy las-vegasi Wynn kaszinóban tartott ceremónián adták át. A világ legjobb

A helyszín és menü dobják meg legjobban az esküvői költségeket A helyszín kiválasztása nagyban befolyásolja a költségeket. Választhatsz rusztikus csárdát, elegáns éttermet, vízparti kastélyt, de akár külföldi helyszínt is. Az árat befolyásolja a

A Wizz Air kedden jelentette be, hogy Magyarországon is elérhetővé teszi az előfizetés alapú szolgáltatását, a WIZZ MultiPasst. Lengyelországban, Romániában és Olaszországban már korábban bevezették. Ezzel az utazni vágyók egy teljes éven keresztül

Szabadtéri programok, természetjárás közben főként tavasztól őszig gyakran találkozhatunk kullancsokkal.  Esetleges csípés esetén legfontosabb tényező az időfaktor, hiszen minél tovább van a bőrünkben a kullancs, annál inkább nő a fertőzés veszélye

A BBC Science Focus az évente megölt emberek száma alapján rangsorolta az állatokat. Íme a leghalálosabb állatok listája: 10. Oroszlánok 9. Vízilovak 8. Elefántok 7. Krokodilok 6. Skorpiók 5. Gyilkos bogarak 4. Kutyák 3. Kígyók 2. Emberek 1

További cikkek betöltése