egy kis
Külföld

A feliratokat a polgármester utasítására a múlt héten festették fel, azonban már a Google térképén is jól látszik!

Új-Zélandon 24 napon át nem volt új koronavírusos megbetegedés, ezért egy hete az összes korlátozó intézkedést beszüntette a kormány.

Minikerteket alakítanak ki az utcai szemétgyűjtők köré Amszterdamban, ezzel próbálják meg eltántorítani az embereket attól, hogy a kukák mellé dobálják a szemetet.

Az első hely ugyan az mint általában, viszont a második hely érdekes, viszont Európa legtöbb területén olcsóbbá vált az élet!

Olajbogyókat töltött egy 60 éves olasz nő a műtőasztalon, miközben az orvosok egy tumort távolítottak el a baloldali halántéklebenyéből - számolt be az esetről a BBC hírportálja.

Az Egyesült Államok egyik ismert kincsét találták meg a Sziklás-hegységben. Azért rejtették el, hogy többen túrázzanak!

Egy brit újnáci csoport tagjait ítélték el.

Az austini rendőrség azzal kérkedett, hogy hálásak a sok köszönőlevélért, amit áldozatos munkájukért cserébe kapnak az állampolgároktól. Csakhogy sanszos, hogy egy kéz írta az összes "levelet"...

Júniusban a járványügyi intézkedések keretében több nagy szórakoztató központ is megnyitotta kapuit, köztük a lengyel Disneylandként ismert zatori Energylandia is.

További cikkek betöltése