Életmód

Megfőztünk egy több mint 1000 éves magyar ételt – Videón mutatjuk meg, mit ettek honfoglaló őseink

  • Szerző:nuus
  • 2023.04.12 | 21:36

Robog tovább a sorozatunk! 

10 évet töltöttem a vendéglátásban, történészként diplomázom, gondoltam ötvözöm a kettőt. Most a honfoglaló magyarok nyomába eredtem, és utánanéztem mit ettek, és mivel fűszereztek.


Érdekes múltidézés, melyben szóba kerül az, hogy mennyire keveset is tudunk a kor gasztronómiáról. Persze vannak receptek, melyeket én sem próbálnék ki, de egy könnyen elkészíthető fogásnak nekiugrottam, így megmutatom hogyan is készül egy középkori rövid levű pörkölt.

Persze barangolásunkat ma is Óbudán kezdjük, egy olyan épület romjainál mely már abban a korban is állt.

A sírokból azt is tudjuk, hogy fogyasztottak ilyen jellegű ételeket, melyeket bográcsban készítettek el. Illetve a videóban kitérek a pentaton ízvilágra is, mely teljesen egyedülálló volt akkor Európában.

Ugyan írásos emlékeink nem maradtak fenn. A korabeli krónikák és feljegyzések nem beszélnek a konyháról, nem említik meg a magyar étkezési szokásokat. Mindebből egyes kutatók azt a hamis következtetést vonták le, hogy a Kárpát-medencébe érkező „barbár” lovas-nomád magyaroknak csak nagyon primitív konyhája lehetett, és ezért úgy tekintették, hogy a magyar konyha valójában a honfoglalás után alakult ki, főleg a bizánci, a német és a szomszédos népek konyhájának hatására.

A honfoglalás kori magyar konyhát nem lehet összehasonlítani a nyugat-európai konyhákkal, mert konyhafilozófiája teljesen más volt.

ITT NÉZHETED MEG: 

A honfoglalás kori magyar konyhát tehát elsősorban a bográcsban főtt levesek, kásák és pörköltes ételek jellemezhették. A bográcsban készült ételek előszeretete valószínűleg az ázsiai sámán áldozatok harmónia filozófiájából fejlődött ki. Az ázsiai sámán ételáldozatok alapelve a következő volt: a növényi és állati eredetű élővilág harmóniájának egyeztetése; az áldozati edény segítségével (bogrács, üst); a négy alapelemmel, a földdel, vízzel, a tűzzel és a levegővel.

 

 


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló